15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóBorzalmas baleset történt Mór környékén: egy ember meghalt, többen megsérültek

Borzalmas baleset történt Mór környékén: egy ember meghalt, többen megsérültek

A 81-es számú főúton történt balesetben egy ember elhunyt, több mint tíz személy pedig megsérült.

Halálos baleset történt június 24-én a 81-es számú főút 25-ös kilométerénél, Mór területén. Információk szerint egy Győr felől Székesfehérvár irányába közlekedő kisbusz hátulról nekiütközött az előtte haladó és forgalmi okok miatt megállni kényszerülő személyszállító kisbusznak, amely az ütközés következtében áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező teherautóval.

Még több bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó? Kattints ide, és nézd meg rendőreink, ügyészeink, bíróink, katonáink, mentőseink, tűzoltóink, katasztrófavédelmiseink napi áldozatos munkájáról szóló cikkeinket!

Ezt követően a balesetet okozó kisbusznak hátulról nekiütközött egy, ugyancsak Győr irányából Székesfehérvár felé tartó személygépkocsi. A balesetben egy férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, több mint tíz személy pedig megsérült. A helyszíni szemle és a műszaki mentés jelenleg is tart.

A balesetben egy ember elhunyt, több mint tíz személy pedig megsérült / Fotó: PoliceA balesetben egy ember elhunyt, több mint tíz személy pedig megsérült / Fotó: Police
 

A rendőrök az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat Mór felé terelik – írta a police.

A forgalmi rend mára helyreállt.
police és blikk nyomán

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner