Hirmagazin.eu
Főoldal » Börtönőrök vertek halálra egy rabot – Csak erős idegzetűeknek
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Börtönőrök vertek halálra egy rabot – Csak erős idegzetűeknek

forrás: Kékfény

Bakanccsal tiporták az arcát, összesen 43 ütés és rúgás nyomát találták meg annak a rabnak a holttestén, akit a gyanú szerint három börtönőr vert halálra még novemberben egy fővárosi börtönben. Az áldozat fia hétfőn délután mutatta meg a Kékfénynek az apja sérüléseiről készült boncolási jegyzőkönyvet. A családot képviselő ügyvéd szerint, ha egy civil öl hasonlóképpen, akkor biztos, hogy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélik el.

A gyanú szerint ifjabb Csiki Sándor apját verték halálra az őrök november 12-én a Kozma utcai börtönben. Az ügyészség kezdetben csak hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, hétfőn viszont már halált okozó testi sértés miatt nyomozott. Két hete elfogtak három egyenruhást, most már ők is rabok, előzetesben ülnek.

Idősebb Csiki Sándor 44 évet élt, szó szerint a fél életét rácsok mögött töltötte. Lopások, rablások miatt összesen már vagy 20 évet ült le. Legutóbb 9 évet kapott fegyveres rablásért, jövőre szabadult volna. A Kékfény több rabtársától is azt hallotta róla, igazi csibésznek tartották odabent. Okosan üzletelgetett, amivel csak tudott. A férfi nem ijedt meg a saját árnyékától, ahogy mondják, “bárkinek felállt”. Az őröknek is gyakran beszólt.

A Kékfény értesülései szerint, Csiki Sándor egy verekedés miatt került fogdára a Kozma utcai börtönben, amit csak gyűjtőnek neveznek. Ott érte a halál. Azóta elvégezték a holttest boncolását. Az orvos-szakértők összesen 43 sérülést számoltak össze a testén, elsősorban a fején. Az arcán például találtak egy bakancstalpnyomot is.

Börtönőrök vertek halálra egy rabot – Csak erős idegzetűeknek

Egy matrac miatt halt meg a férfi

Egy matrac miatt halt meg, mondta Deteky Gábor, az áldozat családjának egyik ügyvédje. Egy ügyészségi feljegyzés szerint is ez volt aznap a konfliktusforrás.

A fogdán ugyanis csak éjszakára maradhat a raboknál szivacs az ágyon. Csakhogy az áldozatnak papírja volt arról, hogy napközben is azon feküdhet, mert beteg. Ehhez képet reggel 7 óra 25 perckor a három felügyelő el akarta tőle venni a matracát, de ő nem hagyta. Hangos szóváltás alakult ki.

A fogda folyosója is be van kamerázva, az ügyészségi dokumentum szerint a felvételen az látszik, hogy Csiki Sándor a nyitott zárkaajtón kidobja a szivacsot. A három gyanúsított belép a cellába, ott nagyjából 2 percig vannak bent, majd egyikük a földön, a folyosóra húzza a megbilincselt áldozatot.

Felállítják, majd az egészségügyi körletre kísérik. A kamera nem rögzített bántalmazást. Az ügyészségi adatgyűjtés szerint a fogoly folyamatosan szidta az őröket, a rendelőben is ellenállt, rúgkapált, egy idő után rosszul lett. Csiki Sándor végül a börtön orvosi szobájában halt meg 8 óra 21 perckor.

Az első orvos nem észlelt sérülést a holttesten

Az első orvos leírta, hogy nem észlel a halállal összefüggő sérülést a holttesten, csak a kezén látott bilincs-sebeket. Szerinte szívelégtelenségben halt meg a férfi, annak ellenére, hogy a boncolás 43 ütés, rúgás, taposás nyomot derített fel. Az áldozat fia azt mesélte, egyetlen előjele volt a tragédiának: egy levél.

„Apám azt írta, meg akarnak ölni, vagy olyanra kényszerítenek, hogy megölessem magam” – nyilatkozta az áldozat fia. Deteky Gábor szerint Csiki Sándor testileg-lelkileg beteg ember volt. A mozgássérült, bottal bicegő férfit téveszmék gyötörték, és ezt a börtön kezeletlenül hagyta.

Törvény írja elő a kereteket 

Az áldozat fiának másik ügyvédje azt mondta, bármennyire is embertelenséget követtek el az őrök, most sem lehet általánosítani.

A jogszerű fegyelmezési eszközöket törvény írja le a börtönőröknek. Testi kényszer, bilincs, gumibot, gázspray, adott esetben éles fegyver, vagy szolgálati kutya is bevethető. A kényszerítő eszköznek arányosnak kell lenni, és csak addig szabad alkalmazni, amíg szükség van rá.

Az elmúlt években három ember halt bele bizonyítottan hivatalos személyek intézkedésébe. Csak azokat a tiszteket tudta a bíróság elítélni, ahol akadt olyan kolléga, aki tanúskodott a társai ellen. Ahol fedezték egymást és magukat, ott végül mindenkit felmentettek.

Több hasonló eset is volt az elmúlt években

Nagyné Kabatek Zsuzsa 33 éves fiát vesztette el, aki a rendőrök elől menekült, az elfogásába halt bele kilenc éve. Egy drograzzia közben négy rendőr 400 métert üldözte a férfit. Aztán az egyik rendőr utolérte, a földre teperték. A gyanúsított meghalt. Csak a rendőrök tudják, hogy valójában mi az igazság, és ők mindent tagadtak, egymásra sem vallottak. Így sosem derül ki, hogy melyik rendőr térdelt a díler fejére. Mindenkit felmentettek: a bűncselekmény megtörtént, a tettes ismeretlen.

Kaposváron is történt egy eset, a tettes börtönőr első fokon 4 évet kapott. A többiek gyakorlatilag falaztak neki. A börtön volt vezetője is a vádlottak padján ült. Ő az ügyészség szerint mindent elkövetett, hogy eltusolja az ügyet. Erre utasította az őröket is. A parancsnokot azonnal kirúgták. A többi nyolc vádlottat azóta szintén eltávolították a testülettől. Ők szolgálati kötelességszegést, közokirat-hamisítást követtek el.

Izsákon is történtek rémtettek. A volt rendőrök most börtönben ülnek, mert halálra vertek egy román férfit, hogy vallja be, ellopott egy motoros fűrészt. A rendőrök első perctől elismerték, hogy alkalmaztak erőszakot, de jogszerűen, szakszerűen és minden törvényt betartva.

A két járőr 17 óra 35 perckor ért be Bara Józseffel az izsáki őrsre. Akkor bent volt két másik rendőr is, ők látták, hogy a hőbörgő áldozatot bevezetik az egyik szobába, utána pofoncsattanás hangjai szűrődtek ki, majd kölcsönös anyázás után puffanások, jajveszékelések következtek, és könyörgés: „ne bántson, nem csináltam semmit”. A férfit hátrabilincselt kézzel ültették le egy székre, a két rendőr két órán át, kisebb szüneteket tartva ütötte-rúgta, ahol érte, addig, amíg mozgott. Ököllel, gumibottal verték, volt, mikor rátérdeltek. Alig maradt épp porcikája.

Az eset után kiderült, a gyanúsítottak brutális bántalmazása bevett gyakorlattá vált Izsákon. Az eset után leváltották a helyi parancsnokot. Nemrég pedig három börtönparancsnokot menesztettek, köztük a gyűjtőét is. Vélhetően az agyonvert rab miatt.

Az áldozat fia ismeri a gyanúsított őröket

Csiki Sándor fia is ült már öt évet, volt, amikor egy zárkában az apjával, és ismeri a gyanúsított őröket. A fiú azt mesélte, apja sosem kötözködött a felügyelettel, annál okosabb volt, tudta, hogy nem győzhet ellenük, őt is mindig erre tanítgatta odabent. Az előzetesben ülő őrök vezére szerinte rettegésben tartotta az egész börtönt. Apja pedig még ma is élne, ha a parancsnokok időben leállítják őket.

„Kivégzés történt” – ezt mondta az áldozat családjának másik ügyvédje is. Fahidi Gergely tapasztalata szerint a civil életben egy ilyen brutális bántalmazás minősített emberölés szokott lenni. ”Ennyi ütés, ilyen sérüléseknél különösen kegyetlenséggel elkövetett emberölés” – tette hozzá az ügyvéd.

A börtönben agyonvert áldozat családja szerint a gyűjtőben is gyilkosság történt. Ifjabb Csíki Sándor attól tart, hogy a tettesek megússzák pár évvel, miközben tőle örökre elvették az édesapját, akit, a nyomozás miatt még mindig nem tudtak eltemetni.

(Címlapi fotó: illusztráció/MTI)

 

Hasonló hírek

Vaddisznó miatt haltak meg ketten Jánoshalma mellett

info

Durvul a migránshelyzet a magyar határon: Ez történt éjszaka

Mazsi

Vagy teljesen amatőr, vagy igazi profi volt a robbantó

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------