9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárBőrrákja miatt összetört lelkileg Benkő László

Bőrrákja miatt összetört lelkileg Benkő László

Testileg jól van, lelkileg azonban még időre lesz szüksége a teljes felépüléshez.

Benkő Lászlót bőrdaganattal műtötték meg a minap. A zenész negyedéves kontrollvizsgálatra ment, de rögtön a műtőbe vitték, ugyanis egy basiliomát, azaz bőrdaganatot kellett kivágni a jobb lábából.

Két évvel ezelőtt májdaganattal operálták, a műtét jól sikerült, de azóta állandó rettegésben éli az életét Benkő László. Attól fél, hogy visszatér a szörnyű betegség. Félelme egyáltalán nem volt alaptalan, de a rendszeres kontrollvizsgálatnak köszönhetően most is időben sikerült elcsípni a bajt.

„Még a 2017-es novemberi műtét előtt elmondták az orvosok, hogy a májműtét után sajnos előfordulhat, hogy a rák később máshol is kiütközik, ami nem áttét, hanem következmény. Ezért is kellett olyan gyakran kontrollvizsgálatokra járnom. Az év eleji vizsgálaton jeleztem, hogy valamiért nagyon viszket a jobb sípcsontom, ezért azonnal szövettani vizsgálatot csináltak. Kiderült, hogy basilomám van, amit most kivágtak a lábamból” – kezdte mesélni a drámai történetet Benkő László, aki az elmúlt két évet végig szorongta.

„Minden vizsgálat előtt nagyon ideges vagyok, két éve nincs egy olyan napom, amikor ne gondolnék arra, hogy visszatérhet a betegség. Ezt nem lehet feldolgozni, egy ilyen diagnózis után megtörik az ember. Művész vagyok és talán érzékenyebb, mint az átlagember. Soha nem hagyom el magam, de lelkileg nagyon megvisel ez az egész. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezt a bajt is szinte azonnal észrevették és kezelték is. Amúgy is időszerű volt, de a műtéttől függetlenül is bent maradtam a kórházban és tetőtől talpig kivizsgáltattam magam. Jelenleg semmi bajom, de lelkileg nem vagyok jól. Azt mondják, hogy a daganatos betegségeket gyakran a sok stressz okozza, de ez egy ördögi kör. Két éve amiatt vagyok ideges, hogy visszatér a betegség, ettől a stressztől legyengül az immunrendszer, ami miatt pedig minden betegség könnyen kialakul. Már alig várom, hogy kisüssön a nap, mert a D-vitaminra is nagy szükségem lenne és szeretnék kimozdulni a szabadba” – jelentette ki Benkő László, aki leginkább mégis azt várja, hogy ismét színpadon álljon.

„Amikor koncert van, nincs betegség, megáll az idő. Számomra a munka, a zene az, ami képes elterelni a figyelmem. Az orvosok kifejezetten ajánlották a munkaterápiát, így biztosan nem lesznek negatív gondolataim. Egész évre lekötött bulijaink vannak és ígérem, hogy mindegyik szuper lesz” – fejezte be az Omega együttes alapítótagja.

Forrás: Ripost / Hirmagazin. eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem