18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóBorkai-botrány: megérkezett a rendőrség válasza

Borkai-botrány: megérkezett a rendőrség válasza

A számos közszereplőt feljelentő Tényi István a Borkai-botránnyal kapcsolatban is aktivizálta magát, és az utóbbi két hétben több feljelentést is tett a szexbotrányba keveredett győri polgármester miatt.

Kábítószer birtoklása mellett a kiszivárgott szexvideók miatt személyes adattal való visszaélés, de hűtlen kezelés miatt is a rendőrséghez fordult. A feljelentést és a rendőrség válaszát pedig az Indexnek is eljuttatta.

Bár a rendőrség a feljelentéseket egyik esetben sem utasította vissza, a nyomozást sem rendelte el, hanem feljelentéskiegészítést kért. Ez a magyar jogban azt jelenti, hogy a hatóság nem tudja eldönteni, nyomozzon-e, vagy sem, ezért a további adatok beszerzésére időt és eszközöket biztosít a nyomozóhatóság, illetve az ügyész számára.

Egyelőre az is kérdés, hogy melyik rendőrség nyomozzon:

„A Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság vezetője ugyanis elfogultságra hivatkozva az ügyből való kizárását kérte, aminek az Országos Rendőr -Főkapitányság helyt adott” – derült ki a reakcióból.

Kedden Borkai Zsolt bejelentette, hogy kilép a Fideszből, de nem mond le, és a következő öt évben Győr polgármestereként tevékenykedne.

index, napi

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work