6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldBoris Johnson egységbe szólítja a világ vezetőit a járvány ellen

Boris Johnson egységbe szólítja a világ vezetőit a járvány ellen

A koronavírus-járvány megtépázta az országok közötti kapcsolatokat, ezért a világ vezetőinek össze kell fogniuk a „közös ellenség”, a Covid-19 betegség vírusa ellen

– jelentette ki Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton abban a videóra vett beszédében, amelyet az ENSZ Közgyűlése ülésszakán játszottak le.

Twitter

Kilenc hónappal a világjárvány kezdete után „már maga az a fogalom is, hogy nemzetközi közösség, foszlányokból áll. Soha többé nem szabad 193 külön hadjáratot folytatnunk egyazon ellenség ellen – mondta az ENSZ-tagországok számára utalva.

ohnson felvázolt egy tervet arra, hogy miképp lehetne megelőzni egy újabb világjárványt, és ebben fő szerepe van a zoonotikus kutatólaboratóriumok világhálózatának, amely azonosítani tudná a veszélyes kórokozókat, mielőtt még állatokról átterjednek emberekre.

Arra kérte a világ országait, hogy információik megosztása révén hozzanak létre egy járvány-előrejelző globális rendszert, és felszólította őket, hogy az alapvető élelmiszerekre ne vezessenek be exportkorlátozást, amint tette azt több ország a járvány elején.

A brit miniszterelnök bejelentette, hogy országa 500 millió font (195 milliárd forint) összeggel járul hozzá az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által létrehozott COVAX finanszírozási alaphoz, amelynek segítségével a világ 92 legszegényebb országa is gyorsan és méltányosan hozzájuthat a koronavírus elleni vakcinához, ha már majd rendelkezésre áll.

Arról is bejelentést tett, hogy Nagy-Britannia a következő négy évben 30 százalékkal, 340 millió fontra növeli hozzájárulását a WHO költségvetéséhez.

Felszólította a világ vezetőit: ismerjék el, hogy „a vészcsengő már azelőtt megszólalt, hogy a járvány kitört volna, és tanuljanak ebből a tapasztalatból”.

„Csaknem egymillió halálos áldozat és az elszenvedett kolosszális gazdasági kár láttán – amelyeket továbbiak fognak követni – az emberiségnek erkölcsi kötelessége, hogy végre őszinte legyen, és közös következtetésre jusson a pandémia eredetéről, elterjedésének módjáról, de nem azért, mert hibáztatni akarom bármelyik országot vagy kormányt, vagy hogy jó pontokat szerezzek magamnak, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy nekem, mint aki szintén átesett a betegségen, jogom van, és mindenkinek joga van tudni ezeket, és akkor együtt minden tőlünk telhetőt megtehetünk a járvány kiújulásának megelőzésére” – mondta.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem