5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldBombát kapott Hillary Clinton és Barack Obama is Soros György után

Bombát kapott Hillary Clinton és Barack Obama is Soros György után

Robbanószerkezetet küldtek Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt és Barack Obama korábbi elnök címére is: a bombát mindkét politikus esetében az irodájukba küldték, és a leelek között találták meg – értesült a The New York Times című lap szerdán.

A The New York Times meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a robbanószerkezetek a Soros György lakására hétfőn küldött csőbombához hasonlatosak. A rendőrség már vizsgálja az ügyet, közleményt egyelőre nem adtak ki, és a hatóságok  egyelőre nem is kommentálták a történteket.

Hétfőn Soros Györgynek a New York államban lévő Katonah településen lévő villájának  postaládájában helyeztek el robbanószerkezetet, amit az egyik alkalmazott talált meg, és amiről azóta bebizonyosodott, hogy szintén csőbomba volt. 

Az esetet terrorcselekménynek minősítették, a vizsgálatban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is részt vesz, és keddtől terrorelhárító szakembereket küldtek minden olyan New York-i helyiséghez, amelynek bármi köze is van Soroshoz.

Forrás: Ripost

Képünk illusztráció!

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem