Hirmagazin.eu
Főoldal » Boko Haram folytatja a brutalitást
Tudástár - minden érdekesség

Boko Haram folytatja a brutalitást

A múlt hétvégén nem csak Ankarában történt merénylet, az Afrika középső részén garázdálkodó Boko Haram több helyszínen vitt véghez terrorakciókat gyerekkatonák felhasználásával – Csád, Kamerun, Nigéria falvaiban pusztítottak.

Október 10-én, szombaton több, mint 40 ember veszítette életét a Baga Sola-i vérengzésben, melyet két összehangolt öngyilkos merénylet okozott egy átmeneti menekülttáborban, valamint egy piacon.

Kamerunban több tucat otthont pusztítottak el szintén öngyilkos akciókkal, emellett Mora és Szeradzsi-Kerawa közelében három különböző öngyilkos robbantó ölt meg 9 civilt, egyet pedig súlyosan megsebesített.

A gonosz szervezet nem kíméli saját harcosait, most hétfőn újabb támadás történt Morában, ahol az öngyilkos merénylőn kívül egy ember veszítette életét.

Ismerje meg a Boko Haramot

A dzsihádista csoport hat éve szított felkelést Nigéria észak-keleti részén, aminek következtében egy „mini” iszlám állam jött létre, összesen 20.000 ember halálát okozva. Ténykedésük az európai ember számára ismeretlen kegyetlenséggel és brutalitással jár együtt. A folyamatos terror és gonoszság, valamint a fegyveres harcok most Nigéria szomszédjait is félő, hogy berántják a problémába, ugyanis a szervezet intenzíven terjeszkedik.

Boko Haram folytatja a brutalitást
Hazai sajtóban ugan ritkábba, de mégis rendszeresen olvasunk az afrikai Boko Haram terrorszervezet gyilkosságairól, elrabolt emberekről, falvak felgyújtásáról. Mindezek a távoli, amúgy is állandóan konfliktus sújtotta térségében történnek, így sok nyugati embernek nem lépi át kellően az ingerküszöbét, holott ezekben az esetekben is emberek, nők, gyermekek, férfiak életét oltják ki, válogatott brutalitással. A szervezet mégis – hasonlóan az Iszlám Államhoz – működik, mintegy “élvezve” a nyugati hatalmak közömbösségét. Hogy mi ne legyünk közömbösek, “ismerjük meg” a Boko Haramot.

Boko Haram folytatja a brutalitást
A 2002-ben alakult terrorista csoport elutasítja világi hatalmat, és a hagyományos iszlám világkép szerint az állam és egyház teljes összekapcsolódásának elvén, muszlim teokráciát kíván létrehozni – mindezt erőszakkal, gyilkolással, kegyetlenkedéssel. Az ebből fakadó Boko Haram elnevezés egyébként ragadványnév, melynek jelentése “a nyugatosodás szentségtörés”. A terrorista szervezet némi kommunista beütéssel a nyugatosodást okolja a széles körben elterjedt korrupcióért, társdalmi igazságtalanságokért ami így hozzájárult a gazdag kevesek és a hatalmas tömegű szegények közötti szakadék szélesítéséhez. A modern, politikai iszlámnak ez a fajta társadalmi ellentéteket, és nagytömegű „elvilágiasodást” ellenző és ez ellen fellépő szárnya Khomeini ajatollah nevéhez fűződik, aki a hetneves évek végén az Iránban fennálló rezsimmel szemben széles palettából érkező csoportokat használt fel. (Erről, valamint a politikai iszlamizmus kialakulásáról bővebben egy későbbi írásunkban olvashatnak).

Boko Haram folytatja a brutalitást

A Boko Haram teljes (eredeti) nevén Dzsamāʿat Ahl al-Szunna lil-Daʿavah va al-Dzsihād, ennek több fordítását is ismerjük, jelentése nagyjából “Szunna Népének Szövetsége az Imáért és a Dzsihádért” vagy “Szövetség az Iszlám Dzsihád Általi Terjesztésére”. A Mohamed Juszuf alakította a szektát, aki az 1990-es években szélsőséges iszlamista csoportot vezetett. A 2001-es, WTC elleni merénylet őt is arra indította, hogy további, még radikálisabb módon folytassák tevékenységüket, ekkor alakult meg a Boko Haram, Nigéria észak-keleti régiójában.

Boko Haram folytatja a brutalitást
A szervezet eredeti célkitűzései között egyébként lokális célok szerepeltek, melyeket az iszlám és a dzsihád eszközeivel kívántak felszámolni – a korrupt nigériai vezetés, a társadalmi egyenlőtlenségek mellett azért a stabil állam alapjának vélt saríát is be akarták (és akarják még mindig) vezetni. A 2000-es évek elejétől a Boko Haram kivonulva a társadalomból egyre erőszakosabbá vált. 2004 óta a rendőrséggel szemben kezdtek fellépni. Saját iskolákat és kiképző táborokat hoztak létre, ahol az elégedetlen, az igazságtalansággal szemben tenni akaró embereket betudták vonzani a „jól bevált recept” alapján: ha valaki a hangzatos ideológiák helyett cselekszik, az jobban vonzza a változást akarókat (lásd neonáci mozgalmak, stb.) még ha az nem is a valós válasz a problémákra, de legalább „történik valami”

Boko Haram folytatja a brutalitást4
(Mohamed Juszuf, az elfogása után).

2009. júniusában jött a fordulat, amikor a csoport 9 tagját a rendőrség letartóztatta, fegyvereket és bombák elkészítéséhez szánt eszközöket foglaltak le. Ez felkelésbe torkollt, a Boko Haram tagjai összecsaptak a rendőrökkel, ami Nigéria több tartományára is kiterjedt, miközben a hadsereget is bevonták a konfliktusba, mely végül több, mint 700 halálos áldozattal járt, főként a terroristák oldaláról. A vezetőt, Juszufot „menekülés közben” társaival együtt lelőtték, majd elrettentésül pár nappal később közszemlére tették. Ez meghátrálásra késztette a csoportot, de Juszuf korábbi jobbkeze, Abubakar Shekau videoüzenetben jelentette be 2010-ben, hogy ő az új vezető és bosszút esküdött Juszuf megölésért. Ettől fogva főként rendőrtisztek ellen kezdtek rajtaütés-szerű merényleteket elkövetni. A lakosság ellen elkövetett kegyetlneségek, városok kifosztása és felgyújtása a lakosoknak nem egyszerű, “golyó általi” halállal jár. Végtagok levágása, élve elégetés, feldarabolás és nehezen körülírható szadizmus.

Boko Haram folytatja a brutalitást5

A szervezet vezetője Abubakar Shekau (lásd a fenti képen). Eredetibb nevet nem tudott magára felvenni, mint az Iszlám Állam jelenlegi kalifája, aki szintén az első kalifáról (Abu Bakr – 632 és 634 között uralkodott) nevezte el magát. Ő egyben a „vének tanácsának” (Shura) vezetője is. A terrorista csoport deklarált célja az iszlám uralmának bevezetése Afrikában is, kezdve Nigériával. Az iszlám értelmében az Umma ( أمة‎, vagyis az egységes muszlim világ) nem határoktól és régióktól függ, elsősorban ideológiai alapon nyernek területet, és végzik el hódításukat. Ezért lehetséges, hogy egymástól térben, bizonyos célokban és több szempontból kulturálisan is különböző csoportok egyesülnek a „szent cél” érdekében. 2014. augusztusában kikiáltották, hogy az általuk uralt terület a Kalifátushoz tartozik. Hivatalos nevük 2015. márciusától fogva az „Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Tartománya”, ugyanis ekkor fogadtak hűséget az ISIS-nek.

Boko Haram folytatja a brutalitást
A csoportban számos arab is jelen van, sokuk ideológusként, oktatóként tevékenykedik, többen harcosok. A szervezet az iszlám szunnita irányzatának talaján jött létre, fundamentalizmusa értelmében a saríát (iszlám jog) akarják törvényerőre emelni. Jelenleg kb. 15 ezer tagot számláló terrorszervezetre nem olyan régen sikeresen mért csapásokat egy négy országból (!) álló koalíció, de megsemmisíteni így sem tudták – a tagok olyankor inkognitóban, elszórtan végzik átkos tevékenységüket. Napi rendszerességgel követnek el terrorakciókat, rajtaütéseket, kegyetlen kínzásokat gyermekekkel és nőkkel szemben is, valamint rablásokat, rettegésben tartva a lakosságot. Különös tekintettel a nőket és a lányokat fenyegeti veszély, akiket szexuális célokra, vagy váltságdíj beszerzése miatt rabolnak el, mint pl. a legutóbb nagy nyilvánosságot kapott 276 diáklány elrablásakor tapasztalhattuk. Sajnos ez az eset is kimerült hangzatos, de eredménytelen #bringbakcourgirls kampányba, ahol ismert emberek táblákat emeltek fel. Ez azért fontos, mert mutatja a szervezet elvakultságát és odaszántságát; egyben bizonyítja, ami Nyugaton működik, az nem mindenhol válik be, ezek a csoportok nem lágyulnak meg Hollywood-i hírességek gyakorolta „nyomástól”.

Boko Haram folytatja a brutalitást

Bevételi forrásaik leginkább a kifosztott és kiírtott városok javaiból, váltságdíjakból, drogkereskedelemből, sőt bankrablásokból származnak, hasonlóan az IÁ bestiális módszereihez. Egyes források a nigériai kormánnyal való bizonyos kapcsolatot is vélnek, ez nem bizonyított, azonban a különféle nemzetközi szervezetekkel való kapcsolat biztos. A Boko Haram jó ideje alkalmazza az IÁ zászlaját, formálisan csatlakoztak is a halálszektához, s bár bizonyos teológiai kérdésekben nem állapodtak meg tevékenységük, céljük és bestialitásuk (ami olykor felül is szárnyalva a közel-keleti társaikét) azonban azonos. Az egységes iszlám világról alkotott elképzelések nagyban különböznek, valamint hogy ki vezesse és milyen fomában szintén nem tisztázott, de 2001  óta ezek a csoportok a közös ellenségben a Nyugatot (Euópa és USA, valamint Izrael) látják, de mind az ISIS, mind a Boko Haram szintén harcol az “elnyugatiasodotott” muszlimok ellen. Kimondhatjuk, hogy ezek alapján ez az afrikai terror-csoport ugyanúgy ellensége szinte az egész világnak, ahogyan az Iszlám Állam, ami ellen lehetőségeink szerint, de tennünk kell.

Boko Haram folytatja a brutalitást

A Boko Haram mérlege számokban

-6800 civil halt meg általuk csak Nigériában 2014 óta (ezek a regisztrált, nyomon követhető halálesetek, így ennél minden bizonnyal több gyilkosság írható a számlájukra)

-2.1 millió embert üldöztek/raboltak el otthonaikból, váltak belső menekültté ezáltal. Ennyi embert kényszerült menekülésre a szervezet miatt, akiknek a nagy része átmeneti szálláshelyeken, táborokban kényszerül meghúzni magát

-1,4 millió gyermek kényszerült elmenekülni az otthonából, csak az elmúlt pár hónapban. Ennek fele 5 év alatti. Az ottmaradottak reális veszélynek vannak kitéve, hogy az Afrikában de a Koránban sem ismeretlen módon, gyermekkatonákat nevelnek belőlük.

-2000 embert raboltak el 2013 óta

– 56.000 nigériai menekült kényszerült Kamerunba a Boko Haram miatt

Forrás: iszlamallam.blog.hu

 

Hasonló hírek

Így használd az almaecetet, mint gyógyszert!

Mazsi

Tudtad, hogy a brokkoli levele és szára egészségesebb, mint maga a virág?

Mazsi

A szír asszonyok férjeiket gyávának tartják, mert őket otthagyva menekültek el

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------