6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSzabadidőPrograminfóBojtorján: mosolyszünet után életműkoncert

Bojtorján: mosolyszünet után életműkoncert

Húsz év után fény derült az igazságra, amelyről eddig nem beszélt a zenekar. A Bojtorján tagjai között évtizedekig komoly feszültség húzódott. A country együttes alapítója, Kemény Győző ugyanis beperelte Pomázi Zoltánt, amiért illetéktelenül használta a zenekar nevét.

Bojtorján együttes

A korábbi nézeteltérés ellenére most újra eredeti felállásban áll színpadra a legendás Bojtorján november 30-án, a MÜPA-ban.

20 év hallgatás után kiderült az igazság. A legendás Bojtorján együttes tagjai egy összetűzés miatt hosszú évekig külön utakon jártak. A viszály oka egy pereskedés volt, amelyet a 90-es évek elején, a felbomlás után Kemény Győző indított Pomázi Zoltán (akusztikus gitár, ének) és akkori zenésztársai ellen, amiért az énekes az együttes nevével, új felállásban fellépéseket vállalt országszerte.

A bíróság végül a felperes javára döntött, így az újonnan alakult együttes az eredetitől megkülönböztető jelzéssel, Új Bojtorján néven vállalhatott csak további koncerteket.

A több mint két évtizedes mosolyszünet ellenére a tagok tavaly nyáron, egy Pozsonyi úti sörözőben elhatározták, hogy az eredeti legendás felállásban újra színpadra állnak.

„Amikor a koncert ötletével megkerestem a többieket, újra egy csapatként viselkedtünk. A legnagyobb egyetértésben kezdtünk neki a munkának. Félretettünk minden korábbi sérelmet és ugyanúgy zenéltünk, mintha soha nem lett volna köztünk konfliktus” – mondta Kemény Győző, aki hozzátette, a próbák a legjobb hangulatban telnek, és a vokál jobban szól, mint valaha. „Rájöttünk arra, amit már 1982-ben énekeltünk:

Ha jönnek rossz idők, elbúcsúzhatunk,
De ne hidd, hogy ettől már meg is változunk,
Mert volt már pár utunk és sok mindent tudunk,
És a legfőképpen azt, hogy összetartozunk”

A Bojtorján tagjai a november 30-i koncert után nem zárkóznak el a folytatástól, így vélhetően nem kell további 27 évet várni egy újabb fellépésig.

Forrás: mixonline

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work