Hirmagazin.eu
Főoldal » Biztonságosabbá teszi a hazatérő fehér gólyák fészkeit a Kiskunsági Nemzeti Park
Állatvilág

Biztonságosabbá teszi a hazatérő fehér gólyák fészkeit a Kiskunsági Nemzeti Park

Több mint hatvan helyszínen emelőkkel, más néven gólyakosarakkal teszik biztonságosabbá a fehér gólyák fészkeit az Agrárminisztérium támogatásával és az NKM Áramhálózat Kft. közreműködésével a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. A munkák még februárban kezdődtek és egész március végén fejeződnek be.

A fehér gólyák elsősorban lakott területek elektromos hálózatának kisfeszültségű oszlopain fészkelnek. A közvetlenül az oszlopfejre épített fészek rendkívül balesetveszélyes, hiszen könnyen okozhatja a felnőtt gólyák és a fiókák halálát áramütés, ráadásul az áramellátást is veszélyezteti. Az oszlopra szerelt gólyakosarak révén azonban a madarak a vezetékektől biztonságos távolságban építhetik a fészküket.

Bakró-Nagy Zsolt, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetmegőrzési Osztályának vezetője elmondta, hogy mivel a gólyák hosszú évekig használják ugyanazt a fészket, minden évben hozzárakva egy kicsit, így az több mázsás súlyúra is nőhet. Emiatt időként a már meglévő gólyakosarakat is cserélni kell, mivel az óriási méretű fészek megbillenhet, megcsúszhat, de az is előfordul, hogy az oszlopfej nem bírja el a nagy súlyt és a fészekanyag mennyiségét kell csökkenteni.

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága az Agrárminisztérium támogatásával vásárolt gólyakosarat és több mint 60 helyszínen kérte az áramszolgáltató beavatkozását. A több tízezer forintba kerülő, egy fészekalapból és az azt tartó állványból álló gólyakosár meglehetősen robusztus építmény, hiszen nagy súlyú fészket kell megtartania. Üresen kihelyezve azonban új, biztonságos fészkelő helyet kínálnak a gólyáknak, illetve a vezetékekre épült fészkeket erre ráemelve megszüntethető a fészekhez köthető áramütéses esetek száma. Az NKM Áramhálózati Kft. darus emelőkocsival, a felszerelést végző szakembereivel és a gólyakosarak egy részének biztosításával járul hozzá a tevékenységhez. A fészekemelők kihelyezését március végéig befejezik, mivel addigra a gólyák visszatérnek a telelésből és megkezdik a fészekrakást.

Képek: Wikipedia/Manfred Heyde, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Hirmagazin.eu – tovább, minden állatvilág itt!

Hasonló hírek

Ilyet se láttunk még: kocsiba pakolta zsákmányát a mókus

Géza

Cápaveszély Japánban

info

Alvás helyett aktívak a spanyol macik

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------