Főoldal » Bizonyított, ez a hosszú élet titka: Napi egy alkoholos itallal megélhetjük akár a kilencven évet is
Életmód hírek

Bizonyított, ez a hosszú élet titka: Napi egy alkoholos itallal megélhetjük akár a kilencven évet is

Egy friss holland kutatás szerint napi szigorúan egy pohár alkoholos itallal 40 százalékkal több az esély, hogy megéljük a kilencvenéves kort.

A Maastrichti Egyetem orvosi központjának kutatócsoportja több mint ötezer férfit és nőt vont be a kutatásba, akiket a 60-70-es éveikbe lépve kikérdeztek az alkoholfogyasztási szokásaikról – olvasható a Daily Mail cikkében.

Innentől kezdve azt figyelték, hogy melyikük éli meg a kilencvenéves kort, ami az eredmények szerint a résztvevő a nők 34 százalékának, míg a férfiak 16 százalékának sikerült.

Ezután az alkoholfogyasztási szokásaikat tekintették át, amelyből egyértelműen kiderült, hogy azok, akik napi nagyjából egy pohárnak megfelelő alkoholt vittek be a szervezetükbe, 40 százalékkal nagyobb eséllyel érték el az idősebb kort.

A kutatás alapján a lényeg a mennyiség betartásán van – a nagyivók korábban haltak, míg azok is, akik egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt.

A legjobb hatást a nők esetében a bor, míg a férfiak esetében a whisky, brandy és a gin hozta.

A kutatók a pontos okokra még nem jöttek rá, de az egyik lehetséges magyarázat a hormesis jelenség, amely lényegében azt jelenti, hogy valami kis mennyiségben jótékony hatással van a szervezetre, nagy mennyiségben azonban már mérgező.

Hirado, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Figyelem! Nagy veszélyben a magyar emberek! Nagyon fontos, osszátok meg! (Olvasd el és nézd meg!)

Géza

Schobert Norbit szavai pert kavartak

info

A legtöbb nő fürdés nélkül fekszik be az ágyba!

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------