6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárTechnika, kommunikációBilleg a Microsoft kontra Google

Billeg a Microsoft kontra Google

Microsoft Google 280 154
Forrás: MTI

A vártnál nagyobb lett a Microsoft amerikai számítástechnikai vállalat nyeresége és bevétele az idei első negyedévben, miután a hardver és felhő alapú szolgáltatásának eredményjavulása ellensúlyozta a Windows üzletág gyenge teljesítményét.
A cég bevétele 6,5 százalékkal, 21,73 milliárd dollárra nőtt. A szakértők várakozásában 21,06 milliárd dollár szerepelt: az egyszer tételek nélkül számolt részvényarányos profit 60 cent lett, a szakértők 53 centre számítottak.

A március végével zárult három hónapban az adózott eredmény 4,985 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 5,66 milliárd dollárról, a részvényarányos pofit 68 centről 61 centre mérséklődött.

A PC-felhasználóknak szánt Windows operációs rendszer értékesítéséből származó bevétel 19 százalékkal csökkent, a felhő alapú szolgáltatásból származó bevétel csaknem 50 százalékkal, 1,57 milliárd dollárra emelkedett. A vártnál kisebb lett a Google adózott eredménye a március végével záródott negyedévben, részben az erős dollár miatt.

Ellenben a világ vezető internetes kereső- és tartalomszolgáltatójának adózott eredménye 3,59 milliárd dollárra, részvényenként 5,20 dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 3,45 milliárd dollárról, részvényenként 5,04 dollárról. Az elemzők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 6,57 dollár lett, ami elmaradt a várt 6,61 dollártól.

A Google forgalma 12,3 százalékkal, 17,26 milliárd dollárra nőtt. A forgalom azon vállalatok nélkül, amelyek megjelenítik a reklámjait, de nem tartoznak a cég tulajdonába, 13,91 milliárd dollár volt. Ennek alapján a szakértők 14 milliárd dollár forgalmat vártak. A Google negyedéves reklámbevétele 11 százalékkal, 15,51 milliárd dollárra emelkedett.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem