14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőPrograminfóBibó Istvánról nyílt kiállítás a Pesti Vármegyeházán

Bibó Istvánról nyílt kiállítás a Pesti Vármegyeházán

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére Bibó István élete és munkássága címmel nyílt kiállítás a Pest Megyei Kormányhivatal épületében. A megnyitón elhangzott: a Pesti Vármegyeháza udvarának árkádjai alatt felállított kiállítás célja, hogy minél több emberrel megismertessék a méltatlanul elfeledett embert és életutat.

A Pest megyei kormánymegbízott köszöntőjében azt a képet idézte fel, amikor Bibó István, a harmadik Nagy Imre-kormány államminisztere 1956. november 4-én hajnalban egyedül maradva a magyar parlamentben a szovjet megszállás közepette megírja kiáltványát. Nem tudhatta, hogy milyen büntetés vár rá pontosan, de azzal tisztában volt, hogy akár az életével is fizethet tettéért, mégis megtette – mondta Tarnai Richárd, aki úgy fogalmazott: személye számunkra példa,

amikor Bibóra gondolok, akkor a rendíthetetlenség és a hűség szavak jutnak eszembe”.

Kitért arra is, hogy bár a tárlat méltó helye az épület Díszteremében lenne, mégis inkább olyan helyre, az udvar árkádjai alá került, ahol naponta több ezer ember is láthatja.

Tarnai Richárd a megnyitó zárásaként leszögezte: 1956 megítélésének egyértelműnek kell lennie.

1956-ban voltak a jók és voltak a rosszak, mert 1956-ban mindenkinek megadatott a lehetőség, hogy eldöntse hol áll.

A megnyitón emlékezett a jogtudós és államminiszter lánya is. Tegzes Lászlóné Bibó Borbála rámutatott, a kiállítás azért jött létre, mert Bibó István neve és rendkívüli életútja ma kevéssé ismert. Mint elmondta a tárlat első része azokhoz szól, akik „nem tudnak Bibó Istvánról semmit sem”. Őket a kiállítás hívószavaival próbálják megszólítani. Hozzátette, a második rész az életpálya kiemelkedő pontjait mutatja be.

Bibó Borbála kiemelte a mosolygós címlapfotót, amely akkor készült Bibó Istvánról, amikor hosszú börtönévek után 1963-ban amnesztiával kiszabadulhatott.

Ez a vidám, jókedvű arc azt mutatja meg, hogy Bibó mennyire ember tudott maradni azok után is, amiken át kellett mennie.

A Bibó István élete és munkássága című kiállítás november végéig tekinthető meg a Pesti Vármegyeházán. A tárlatot az 1956-os Emlékbizottság támogatásával a leányfalu Faluház és Ravasz László Könyvtár munkatársai állították össze Tegzes Lászlóné Bibó Borbála szakmai koordinálásával.

Forrás: orientpress

Képek: oph

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner