7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóBevásárlókocsit tettek a sínekre, hogy videóra vegyék

Bevásárlókocsit tettek a sínekre, hogy videóra vegyék

A rákosmentei rendőrök befejezték annak a két fiúnak az ügyét, akik azért tettek bevásárlókocsit és kukát a sínekre, hogy az ütközéseket videóra vegyék

– írja a rendőrség honlapja.

A közlemény szerint a XVII. kerületi rendőröket 2020. augusztus 16-án a reggeli órákban a Rákoshegyi vasútállomáshoz riasztották, mivel ott egy személyvonat elsodort egy síneken lévő bevásárlókocsit.

Az információgyűjtés közben a járőrök mellett elment egy másik vonat, ami szintén nekiütközött valaminek; később kiderült, hogy ezúttal egy műanyag kuka volt a síneken.

A helyszínt körbejárva a rendőrök két fiatal fiút találtak az erdőben, akik elmondták, hogy ők tették a kukát és a bevásárlókocsit a sínekre azért, hogy az ütközésekről videót készítsenek.

A 14 éves és a 15 éves fiúk elismerték azt is, hogy három nappal korábban is tettek bevásárlókocsit vonatok elé, melyről szintén csináltak videót.

A feltételezett elkövetőket a rendőrök elfogták, majd közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rákosmentei nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait átadták az illetékes ügyészség részére – olvasható a közleményből.

alfahir

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem