9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságBetonkeverőben készítették a gyrost

Betonkeverőben készítették a gyrost

Forrás: MTI

Betonkeverőben készítették a gyrost egy illegális Pest megyei üzemben, ahol több mint huszonkét tonna terméket foglaltak le – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szerdán az MTI-vel.

Betonkeverőben készítették a gyrost
Azt írták, a nagykereskedés mögötti épületben egy engedély nélkül működő üzemben fedezték az ellenőrök, hogy  betonkeverőben készül a gyros, nagy mennyiségben. Az ott dolgozók az ellenőrzés megkezdésekor elmenekültek a helyszínről.

A fellelt dokumentumok alapján számos fővárosi gyorsétteremhez szállítottak az üzemből – áll a közleményben.

A húsnagykereskedést december elején ellenőrizte a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adóigazgatóságának megkeresésére.

A szakemberek több jelöletlen és nem nyomon követhető terméket találtak, emellett megállapították, hogy az üzemben nem vezettek dokumentációt a bontásról, darabolásról.

A jelöletlen baromfitermékek Lengyelországból érkeztek ekáer-szám (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) nélkül, míg a lefoglalt marhahúsoknak a nyomon követése nem volt megfelelő.

A NÉBIH KÜI valamennyi helyiséget hatósági zár alá helyezte, és elrendelte huszonkét tonna baromfi-, pulyka- és marhahús, joghurt és fűszer megsemmisítését. Az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható – olvasható a közleményben.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem