10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárBetegségeiről vallott a még mindig gyászoló Cserhalmi György

Betegségeiről vallott a még mindig gyászoló Cserhalmi György

Ko­moly mű­té­tek­kel kel­lett szem­be­néz­nie, fe­le­sége hi­á­nya pedig to­vább ne­he­zí­tett a hely­ze­tén.

Négy komoly műtét és felesége tragikus elvesztése– azt gondolnánk, Cserhalmi Györgyöt az elmúlt években üldözte a balsors. Mégis talpra állt, és most először gyászáról is vallott.

„Eljátszom, hogy már minden stimmel, de ha egymagam vagyok, bizony még nagyon vigyázva lépegetek. Megjártam a hadak útját, az a négy műtét alaposan kikészített. Sorolom. Elsőre a bal térdembe kaptam protézist, majd a gerinccsatornámat kellett szűkíteni. Amikor már arra gondoltam, vége a kórházlátogatásoknak, három csigolyámat cserélték ki, és hogy teljes legyen a paletta, nemrég kaptam egy új térdkalácsot is” – mondta a Borsnak a színész.

Az utóbbi években alaposan megviselte az élet a színészt, akit a betegségek mellett egy még annál is súlyosabb csapás ért – elvesztette feleségét, egyetlen gyermeke édesanyját. Mint mondta, három éve, márciusban ment el Erzsébet, akinek hiányát soha nem fogja feldolgozni. Ugyanakkor lánya és a két unokája visszaadta az életkedvét.

Cserhalmi úgy érzi, tavasz végén, nyár elején már nagyon elgondolkodik azon, hogy újra színpadra álljon. A minden estés játék nem hiányzik neki, és csak akkor tér vissza, ha – mint mondja – tündökölni tud. Úgy véli, a színész addig színész, amíg van önkritikája, és van ereje nemet mondani olyan felkérésre, amit nem tud száz százalékosan teljesíteni.

Cserhalmi Györgynek 2014-ben először a fehérvári színház Lear királyelőadásait kellett lemondania gerincproblémái miatt, és bár egy év után visszatért, 2017. áprilisában esett át az első komoly térdműtéten, majd a gerincét műtötték kétszer. Még abban az évben a Bánk bánban kapott szerepet kellett visszaadnia a Nemzeti Színházban, majd 2018. januárjában az Úri muri Csörgheő Csulijára kellett nemet mondania Vidnyánszky Attilának. Az idei évad elején is tervbe vettek egy Cserhalmi-rendezést a Nemzetiben, de egyelőre azt is elhalasztották.
Forrás: Ripost

 

Most népszerű

Hasonló hírek