Főoldal » Betegség, rüh és éhezés: ilyen az északnyugat-boszniai menekülttábor
Külföld

Betegség, rüh és éhezés: ilyen az északnyugat-boszniai menekülttábor

Betegség, rüh és éhezés. Ez jellemzi az északnyugat-boszniai Vucjakban található menekülttábort, amelynek azonnali bezárását követelte az Európai Unió bosznia-hercegovinai delegációja.

A menekülttáborban, ahol se áram-, se vízszolgáltatás nincsen, sőt, elegendő élelmet sem kapnak az emberek, egy korábbi szeméttelep területén „épült”.

Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa, kedden látogatott el a táborba és utána sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, sokkolták a látottak és szégyelli magát, hogy ez Boszniában történik.

„A körülmények embertelenek, és nem tudom elhinni, hogy egy ilyen dolog megtörténhet Boszniában. Ez az országom szégyene! A tábort még ma be kell zárni” – hangsúlyozta Mijatovic, aki szerint hamarosan emberek halnak majd meg a minősíthetetlen körülmények miatt.

Ezt az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet is megerősítette, mondván, a tábor lakói közül egyre többen küzdenek légzőszervi megbetegedéssel és bőrproblémákkal, amelyek következtében csak idő kérdése, hogy halálesetek is bekövetkezzenek.

A Bosznia északnyugati részén, Bihac közelében lévő vucjaki befogadótábor a levegőből fotózva / Fotó: MTI/EPA

A Vučjak táborban csak nehezíti a helyzetet, hogy a hőmérséklet -1 fok alá esett, a sátrak nem fűthetők, és a tüzifa gyűjtése is életveszélyes, tekintve hogy a tábor környéke el van aknásítva – írja a 444.hu.

A Közel-Keletről és Ázsiából érkezett menekültek azért ragadtak a táborban, mert a boszniai hatóságok nem tudtak megállapodni abban, hova vigyék őket. A több száz menedékkérőt azért kellett a korábbi helyükről, Bihácsról elszállítani, mert ott kezdett elviselhetetlenné válni a helyzet. Sok volt a konfliktus a helyiekkel, júniusban már éjszakai kijárási tilalmat is elrendeltek, hogy megelőzzék a lakosság és a táborlakók közötti feszültségeket.

A hatóságok nemrégiben azt javasolták, hogy az új tábort egy kis falu, Lipa közelében állítsák fel, nem messze Bihácstól. Ez azonban nagyon nem tetszik a településen élő szerbeknek, akik be is perelték Bihács polgármesterét, mivel szerintük csak azért akarják a közelükben elszállásolni a menedékkérőket, hogy megakadályozzák a délszláv háború során elüldözött szerbek visszatérését otthonaikba.

blikk, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Migráns fiatalok szurkáltak meg egy terhes lányt

Mazsi

Most közölték: kézigránátot dobtak egy kocsmába, egy ember súlyosan megsérült

Mazsi

Putyin visszavágott: sorra rendülnek meg kormányok

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------