9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldBerlin szerint mégsem kell fizetniük a menekültek befogadását elutasító tagállamoknak

Berlin szerint mégsem kell fizetniük a menekültek befogadását elutasító tagállamoknak

MTI 2015. szeptember 22.

Német kormánykörök szerint lekerült a 120 ezer menekült európai uniós tagországok közötti elosztásáról zajló brüsszeli tárgyalások napirendjéről az a javaslat, hogy a menekültek befogadását elutasító tagállamok „kivásárolhatják” magukat – jelentette kedden a dpa német hírügynökség.

Korábban arról volt szó, hogy a menekültek befogadása alól mentesülni lehet fejenként 6500 euró befizetésével. Az új elképzelés szerint inkább a határidőket módosítják, hogy valamennyi tagország el tudja fogadni a tervet.

A 28 uniós tagállamnak arról kellene egyezségre jutnia, hogy miként vesz át a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól a többi uniós tagállam 120 ezer menekültet a következő két évben, a korábbi, 40 ezer főre vonatkozó vállalásokon felül.

Hétfőn, nagyköveti szinten csaknem tízórás tárgyalás után sem sikerült megállapodásra jutni. Az egyeztetést kedden reggel újrakezdték. Délután az uniós belügyminiszterek tanácsa foglalkozik a témával, és ha ők sem tudnak megegyezni, a szerdai – soron kívüli – uniós csúcstalálkozó napirendjére kerül az ügy.

Egyelőre nincs egyetértés arról sem, hogy a menekültek elosztásával mely tagállamok terheit enyhítsék. Az Európai Bizottság eredetileg azt javasolta, hogy Görögország és Olaszország mellett Magyarországról is telepítsenek át menekülteket (utóbbiból 54 ezret), de Magyarország nem akar élni a lehetőséggel, így át lehet alakítani a kontingensen belüli arányokat – írták.

Nyitott kérdés az is, hogy milyen formában hozzanak döntést az ügyben. Valamennyi fél egyetért abban, hogy ennyire fajsúlyos ügyben egyhangú döntés szükséges, de elvileg akár a menekültek tagállamok közötti elosztását ellenző országok „leszavazásával”, minősített többséggel is lehet dönteni.

Az uniós szerződések értelmében minden tagállam számára kötelezővé tehető az a döntés, amelyet a tagállamok kormányai minősített többséggel hoznak, azaz a javaslatot megszavazza az olyan tagországok legalább 55 százaléka (vagyis legalább tizenöt ország), amelyek lakossága együttesen az unió népességének legalább 65 százalékát teszi ki.

Kép: Google;

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem