18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldBerlin kihátrálhat az Oroszországot érintő szankciókból

Berlin kihátrálhat az Oroszországot érintő szankciókból

Németországnak gazdaságilag nem éri meg az Oroszország elleni szankciós politika fenntartása – erről Kun Miklós történész, egyetemi tanár beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című adásában pénteken.

Vlagyimir Putyin orosz elnök Angela Merkel német kancellárt köszönti nyári rezidenciáján (MTI/EPA/A német kormány sajtóhivatala/Guido Bergmann)

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár az elmúlt négy-öt évben sokat beszélt egymással telefonon a szankcióháború idején, amelynek élén egykor Németország állt – mondta a történész utalva a hétvégi kétoldalú berlini találkozóra, amely beszámolók szerint nem hozott áttörést.

A találkozón, amely Putyin első hivatalos berlini látogatása volt, a gazdasági, energetikai kérdések mellett a szíriai helyzet is szóba került. A megbeszélés egy szakaszán a korábban Kelet-Németországban hírszerzőként dolgozó Putyin németül beszélt – lebbentette fel a találkozó kulisszatitkait Kun Miklós.

Amerikai nyomás Európán

A történész kiemelte: Európára, így Németországra is nyomást gyakorol az Egyesült Államok azért, hogy a szankciók fennmaradjanak, de ahogy épül az Ukrajnát elkerülő Északi Áramlat 2 földgázvezeték, és világossá válik, hogy kimerülőben vannak a földgázlelőhelyek Európában, úgy változik Berlin álláspontja is.

Az is világosság vált, hogy az Egyesült Államok sem képes olcsó LNG gázt szállítani a kontinensre – tette hozzá.

A földgázvezeték megépítésével összefüggésben a történész kifejtette: jelenleg minden harmadik német háztartásban orosz gáz van, de ez az arány tovább nőhet. Ezt le lehet cserélni, de kérdés, hogy milyen áron. Ha ez megtörténik, akkor az az egész gazdaságra kihatással lehet – mondta.

Együttműködés a szíriai kérdésben

A Szíriával kapcsolatos egyeztetésekről elmondta, hogy a nemzetközi sajtó kevésbé figyelt fel arra, hogy Németország, Franciaország és Oroszország a minszki folyamathoz hasonlóan együttműködhet Szíria kérdésében.

Kun Miklós kitért a NATO és Moszkva közötti viszonyra. Putyin  Sauli Niinistöa finn elnökkel folytatott szerdai találkozóján ellenlépésekkel fenyegetett a NATO politikája miatt. Oroszország agressziónak tekinti a katonai szövetség keleti terjeszkedését.

Kun Miklós megjegyezte, hogy orosz gépek is gyakran berepülnek Londonig, sőt a román légtérben is megjelentek már, valamint tengeralattjáróik svéd vizeken tűntek fel.

Kalinyingrádban orosz csapatok állomásoznak, és az oda telepített rakétákkal egész Európa bemérhető – mondta.

Vannak közös pontok az amerikai-orosz viszonyban

Az amerikai–orosz kapcsolatról elmondta, hogy a szembenállás ellenére mind Washington, mind Moszkva próbál enyhíteni a helyzeten, az amerikai külügyminiszter rendszeresen egyeztet orosz kollégájával.

Abban egyetértés van a két ország között, hogy ne legyen katonai szembenállás az Északi-sarkvidéken. Szíriában a két ország légiereje eddig példásan együttműködött, nem került sor összecsapásokra, és még véletlen balesetre sem – mondta.

Az amerikai külügy kérte Moszkvát, hogy hasson oda, hogy az iráni csapatok távozzanak Szíriából, de annak az lehet a feltétele, hogy hagyjanak fel az Oroszország elleni szankciókkal.

A jelenlegi globális geopolitikai helyzetet ekképp összegezte a történész: bellum omnium contra omnes,  mindenki háborúja, mindenki ellen.

Forrás: Kossuth Rádió

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work