8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárBerki Krisztián már a kislányával is haknizik

Berki Krisztián már a kislányával is haknizik

hirmagazin 2015 06 27 152042

A Tv2 által jelenleg parkoló pályára helyezett Berki Krisztián gondoskodott róla, hogy most is hallasson magáról. Ezúttal másfél éves kislányát használta a hírverésre, akiből modellt csinált.

A történet azzal kezdődött, hogy Berki Natasa Zselyke egy PR-ügynökségen keresztül „levelet írt” a szerkesztőségekbe (igen, a saját nevében), hogy felhívja a nagyérdemű figyelmét első modellszerződésének aláírására. Az eseményre először a valószínűleg feltűnési viszketegségben szenvedő édesapa, Krisztián érkezett meg, míg Natasa külön sofőrrel érkezett a sajtótájékoztatóra, ahol a szervezők lufikkal és plüss pónikkal várták.

A kislány kicsit megszeppenve fogadta a tömeget, de azért nyugodt maradt, amit Krisztián így kommentált: „Hiába, ő közszereplőnek született, a népszerűség neki már természetes.” Ezután Berki gyurmába nyomta a kicsi kezét, ezzel hitelesítve a szerződést.
Nati egyébként egy magyar ruhamárka első kollekciójának arca lett, ami Krisztián szerint nem is meglepő, hiszen lánya még édesanyjánál (a szintén ruhareklámozással foglalkozó Hódi Pamelánál) is szebb. A műsorvezető szerint fontos hogy a gyerekek is csinosan öltözzenek, mindegy mekkorák. Szerinte ezt minden szülő tudja. Majd folytatta a marketing szöveget: „Szeretek Natival összeöltözni, akár még pöttyös nadrágba is.” A kislány állítólag már sok fotózáson túl van és úgy tűnik imád öltözködni. “Nem nyűgösködik, csak akkor szokott hisztizni, ha a délutáni alvásból ébred.” – tette hozzá Berki.
hirmagazin 2015 06 27 152023 copy
forrás: Boronline

„Amíg ő jól érzi magát miért ne csinálhatná?” – tette fel a Bors kérdésére Berki, aki szerint ő csak lehetőséget biztosít a lányának. Nyilatkozata szerint a későbbiekben Nati maga dönthet majd arról, hogy mivel szeretne foglalkozni. A reality sztár szerint nincs abban semmi kivetnivaló, hogy „munkára fogta” lányát.
„Biztos lesznek olyanok, akik azt mondják, a Berki rossz apa, mert dolgoztatja a húsz hónapos lányát, de Nati mosolyogva csinálja ezt. Nyugodtan álljon elém, aki erre a lehetőségre nemet mondott volna. Nati szereti ezt csinálni, ráadásul még pénzt is kap érte. Szerintem büszke lesz arra, hogy már ilyen fiatalon modellkedett.” – folytatta az érvelést Krisztián, aki azt is elárulta, hogy Nati keresetét 18 éves koráig egy külön bankszámlán gyűjtik. Majd egy tőle megszokott, bicskanyitogató mondattal zárta a témát: „Összeget nem mondok, de azt elárulhatom, nem minimálbérért dolgozik a Berki lánya.”

forrás: hir.ma

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem