13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekBejutottunk a szcientológusok budapesti szentélyébe (hirado.hu)

Bejutottunk a szcientológusok budapesti szentélyébe (hirado.hu)

Agresszív reklámkampánnyal válaszolt a Magyarországi Szcientológia Egyház Vallási Egyesület a közösségi médiában a budapesti központjában és harminc más, de a csoportosuláshoz köthető helyszínen tartott rendőrségi házkutatást követően.

A rendőrségi fellépésre azután került sor, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) több panasz is érkezett olyanoktól, akik korábban az „egyház” tagjai voltak, vagy egyéb más módon kapcsolatba keveredtek a hivatalos egyházként el nem ismert szektariánus csoportosulással. A Hirado.hu a napokban bejutott a budapesti, Váci úton található szcientológus szentélybe, és ott épp azt kínálgatták kollégánknak, ami miatt a NAIH is vizsgálódik: a kérdőíves kikérdezést, melynek során felmérik, a kitöltőnek mennyire van szüksége a szcientológia gyámságára. Az eredmény szinte mindig az, hogy másra sincs.

Bombaként robbant a hír a múlt héten, hogy a rendőrség szabályosan megszállta a Magyarországi Szcientológia Egyház Vallási Egyesület Váci úti modern, csillogó székházát. A NAIH sajtóhírek szerint azért kezdeményezte a vizsgálatot, mert az adatvédelmi hatóság számára a kiugrott szcientológusok olyan adatgyűjtési módszereket jelentettek sorozatban, melyek nem férnek össze a magyar adatvédelmi törvényekkel.

A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatalosan csak annyit árult el, személyes adattal történt visszaélés, és más bűncselekmények gyanúja miatt is nyomoznak ismeretlen tettes ellen. A szervezetnek egyébként idehaza egyes hírek szerint 1000-1500, más értesülések szerint 4500-5500 tagja lehet, de százezerre tehető azok száma, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a szcientológusokkal.

Sajtóhírek szerint a hatóságok azt gyanítják, azok a módszerek, amelyekkel a szcientológusok a tagjaikról információkat, személyes adatokat gyűjtenek, és ahogyan ezeket tárolják, törvénysértők, és súlyos visszaélésre adnak lehetőséget. Ezt erősíti, hogy egykori tagok elmondásai és az elmúlt években a szervezet belső működéséről napvilágra került információk szerint a hatóságok érdeklődése egyáltalán nem tűnik megalapozatlannak. A szcientológusok a vallásszabadság elleni támadásként értékelik a rendőrségi akciót.

A kiugrott szcientológus könyvet írt a „rablószekta” agymosásairól

Bonyai Péter is egyike a szcientológiának hátat fordító embereknek. Ő 1995 és 2005 között volt szcientológus, azt állítja, belülről ismeri a szervezetet. Két éve egy alapítványt is létrehozott, azoknak segít, akik otthagyták a szervezetet, és azoknak is, vissza akarják kapni a befizetett, sokszor horribilis pénzeiket.

Bonyai a sajtóhírek szerint azt is mondta, a szcientológusok „vallásgyakorlását” büntetőjogi értelemben nehéz tetten érni: ha tegyük fel, arra kötelezik híveiket, hogy a családjukkal szakítsák meg a kapcsolatot, az nem törvénysértő. Viszont ahogyan a tagokról és a velük kapcsolatban állókról adatokat és információkat gyűjtenek, az már lehet törvénysértő, legalábbis azon a módon mindenképpen, ahogyan a szcientológusok ezt Bonyai szerint csinálják. A Hirado.hu rendőrségi informátorai szerint a részletes és mindenre kiterjedő adatgyűjtés nyilvánvalóan a behálózott tagok későbbi megfélemlítését és zsarolhatóságát szolgálja, hiszen egy kiszolgáltatott, és egy nagyon zárt, titokzatos szervezet – különösen, ha olyan információkat is gyűjt tagjairól, és a tagokkal kapcsolatban állókról, amit nem tehetne meg – nyilvánvalóan felhasználja ezeket az információkat tagjai sakkban tartására, máskülönben nem gyűjtené ezeket.

Bonyai Péter a kiugrásakor egy tényfeltáró könyvvel is előállt, javarészt azért, hogy felnyissa a még szcientológus tagok szemét: amiben részt vesznek, az nem róluk, hanem a manipulatív szervezet meggazdagodásáról és a legfőbb vezetők fényűző életéről szól elsősorban. Pénz, hatalom, rabszolgaság című könyvében kendőzetlenül fogalmaz: „semmiféle szervezetnek nem lehet joga ahhoz, hogy szisztematikusan kiforgasson embereket az összes vagyonukból, és gyakorlatilag rabszolgasorba döntse őket a szent cél érdekében – a családok szétveréséről és más járulékos károkról nem is beszélve. Mindemellett pedig vagyonokat költenek a csillogó felszín fenntartására, és gyökeres ellentétét prédikálják annak, amit gyakorolnak”.

*****

Időközben a PestiSrácok is foglalkozik keddi írásában a szcientológusokkal. A portál értesülései szerint kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a hatóságok. „Egy, a portálunk birtokába került szeptemberi rendőrségi határozat szerint ugyanis az eredetileg a Budapesti Rendőr-főkapitányságon zajló nyomozást azért vette át a Nemzeti Nyomozó Iroda, mert a szervezettel szemben felvetődött a kémkedés gyanúja” – fogalmaz a pestisracok.hu tényfeltáró portál.

*****

(Forrás: Hirado.hu)

A módszer ismerős lehet bárkinek, aki volt már rossz passzban. A szcientológia egyenesen utazik a lelki egyensúlyából időlegesen kizökkent, családját vagy éppen közösségét vesztett emberekre, akiknek egy kérdőíves felmérés – auditálás, ahogyan ők nevezik – során mindenre válaszolniuk kell, ami csak az életükkel kapcsolatos. Egy kiszolgáltatott helyzetben lévő ember pedig könnyen elárul magáról olyan információkat, melyek érzékenyebbek az átlagosnál, és nem biztos, hogy tisztázatlan hátterű és célú szervezetre kell bízni azokat.

Auditálás: föl kell fedni a szerető nevét, a homoszexuális kapcsolatot

Például így mérik fel, hogy az egyházi munkatársnak az élete során hány és milyen jellegű szexuális kapcsolata volt, de név szerint is rákérdeznek a partnerekre. Felmérik, volt-e korábban homoszexuális viszonya, és ha igen, kivel. A szervezet így nemcsak a saját munkatársairól vagy a frissen beszervezettekről gyűjt be szenzitív információkat, hanem olyanokról is, akik kapcsolatban álltak valaha a szcientológus személlyel, de semmi közük a szcientológiához.

 

Sajtóhírek szerint a szcientológia a velük kapcsolatba keveredőkről dossziékat tart fent, a rendszerükben kulcsszavak alapján lehet keresni. Azonban nem csak a felsőbb szinteken álló tagokat érintheti érzékenyen ez. A föntebb már említett auditálási eljárás során – ami leginkább egyfajta gyóntatásnak felel meg – az elhangzó információkat sokszor hang- és videóformátumban is rögzítik. Ezen a területen már nagyon erősen összeér a szervezet üzleti érdeke és a kiszolgáltatott emberből kinyerhető információ: ha egy tag az audit során elmondja, korábban mondjuk adót csalt, akkor a szcientológia a vallomástevőt arra kötelezi, az államtól elcsalt pénzeket az „egyháznak” vagy a hozzá szorosan kapcsolódó (például drogprevenciós) szervezetnek fizesse be, mert ezzel jóváteheti bűneit.

A szcientológusok tagadnak, de a saját könyvük cáfolja őket

A szcientológusok tagadják az ellenük felhozott vádakat: Miklovicz Attila tagadta, hogy törvénytelen lenne az adatgyűjtési és tárolási eljárásuk. A szervezet szóvivője szerint azért van szükség a gyónási titkok vagy más érzékeny információk papíralapú tárolásának, mert „Van a fejlődési útnak egy haladási útja, ennek kell, hogy legyen nyoma. Arról nem is beszélve, hogy elköltözhet valaki máshova, egy másik országba, és ilyenkor jó, ha az ottani lelkész tudja, hol tart ezen az úton” – magyarázta Miklovicz az Indexnek. Csakhogy a WikiLeaksre kiszivárgott adatok alapján a szervezetnek van egy úgynevezett Central Computer Banknak nevezett egysége, ahová minden adatot feltöltenek, ami arra szolgál, hogy a szervezetekből érkező „jelentéseket” tárolják és kulcsszavakkal felcímkézzék, ezzel pedig kereshetővé tegyék azokat.

A Magyar Idők értesülése szerint a mostani hivatali és rendőrségi eljárás során egyik panaszos előadta, hogy belépése idején örömmel fogadták a szervezetben, segítséget kapott, közben olyan személyes adatokat osztott meg, amelyeket csak a legközelebbi barátai ismerhetnek. Évek múlva elhatározta, hogy kilép az egyesületből, és kérte a vele kapcsolatos dokumentumok kiadását, ám ezt megtagadták tőle. A panaszos arról a félelméről is beszámolt, miszerint ha szakít a szervezettel, akkor a rá vonatkozó, rendkívül érzékeny, írásban rögzített információkat felhasználják ellene. A kényes információk rossz szándékú felhasználása alkalmas egzisztenciájának tönkretételére, és arra is, hogy családi életét szétzilálják. Kérelme elutasítása miatt kiszolgáltatottságában végül nem mert kilépni az egyesületből.

1999-es nemzetbiztonsági jellemzés a szcientológiáról: mentális és gazdasági függőségbe taszítják a gyanútlan és hiszékeny embereket

Pedig már húsz éve annak, hogy 1999-ben az akkori Nemzetbiztonsági – mai nevén Alkotmányvédelmi – Hivatal tökéletesen rámutatott a szcientológia veszélyére: 1999-es évkönyvében egy, a társadalomra veszélyes mozgalmak közt jellemeztek egy vallási köntösben megjelent új szervezetet, mely „a felszínen kultikus körülmények között működik, de valójában a csatlakozó gyanútlan polgárok hiszékenységét kihasználva, mentálisan és gazdaságilag függővé téve őket próbál minél nagyobb befolyást szerezni a társadalomban”. Az 1999-es elemzés szerint a szervezet azért jelent nemzetbiztonsági kockázatot, mert a tagjai gazdasági erejük és társadalmi befolyásuk növelése érdekében „tudatosan törekednek a politikai és a gazdasági hatalom megszerzését biztosító pozíciók kialakítására, és teológiai tanításaik csak leplezik a gazdasági és politikai célokat”.

Ezt a beépülést támasztja alá a Hirado.hu több forrásból megerősített értesülése is, mely szerint aktív szcientológusok találhatók meg egyes magyarországi megyei jogú városok baloldali frakcióinak tagjai között. Ahogyan az is közismert, hogy a nyíltan pszichológia- és pszichiátriaellenes szcientológia győzelemként ünnepelte az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) 2009-es, gyors bezáratását a Lipótmezőn.

Ekkor állt elő az a méltatlan helyzet Budapesten, hogy több száz, súlyos mentális zavarral kezelt beteget szélnek eresztettek az intézményből, akik Budapest közterein és tömegközlekedési járművein tűntek fel, nem kis riadalmat okozva, hiszen érzékelhetően megemelkedett a beteg, zavart, zavarodott emberek jelenléte a városban.

A magyarországi pszichiátriai ellátás azóta sem heverte ki az OPNI bezáratásával kapott mélyütést, Orbán Viktor miniszterelnök nem véletlenül tett rá ígéretet, hogy a méltatlan és a pszichiátriai betegeket semmibe vevő helyzet kezelésére a kormányzat meg fog nyitni egy új, csak a pszichiátriai betegek kezelésére alkalmas központot. Egyébként akkori sajtóhírek és pletykák arról szóltak, a baloldali kormányzat a szcientológiának tervezte átjátszani az értékes budai telken fekvő OPNI-t.

A világ számos országában betiltották a szcientológiát

A Magyar Idők az ügyhöz azt is hozzáteszi, a szcientológiai „egyházat” a világ számos országában betiltották, például Görögországban is. Magyarországon pedig 2011-ben vesztették el egyházi státusukat. Az egyesület legutóbb február elején került reflektorfénybe, amikor a veronai busztragédia áldozatainak hozzátartozói panaszkodtak arról, hogy megszerezték az elérhetőségeiket, és állításuk szerint zaklatják a gyászoló családokat – ez tökéletesen egybevág azzal, amit föntebb is írtunk: a szervezet egyenesen vadászik azokra, akik életében olyan súlyos trauma történt, ami kibillentheti őket a lelki nyugalmukból. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, a NAIH elnöke akkor felszólította az egyesületet, hogy hagyjanak fel a családtagok hívogatásával, és haladéktalanul töröljék a jogellenesen megszerzett adatokat. Az egyesület közleményben utasította vissza Péterfalvi fellépését, és perrel fenyegette meg a gyászoló családok beszámolóit közreadó lapokat.

Válaszlépés a szcientológusoktól: agresszív reklámkampány a közösségi médiában

A rendőrségi nyomozásra és a szinte egységesen negatív, a szcientológiát veszélyes szerveződésnek láttató sajtómegjelenések miatt a hazai egyesület agresszív ellentámadásba kezdett a közösségi médiában: önteni kezdték a Facebook-hirdetésekbe a pénzt, és eközben a pontos célzásra sem ügyeltek, hogy csak az érdeklődőket érjék el, ezért olyanok üzenőfalán is megjelent a hirdetésük, akik távol állnak a szcientológiától. Az agresszív reklámkampányt látva a Hirado.hu úgy döntött, fölkeresi a szcientológusok Váci utcai szentélyét.

Mintha nem is lenne botrány az adatkezelésből, a napokban a szcientológia szentélyében járó munkatársunknak a jelen lévő instruktor azt ajánlgatta, térjen vissza egy kérdőíves auditra, hogy felmérjék a személyiségét. Munkatársunk elmondása szerint a székház teljesen be van kamerázva, a bennlévők minden lépését minden szögből ipari kamerák rögzíti. Kollégánk az egyik emeleten olyan dossziékat is talált, amelyeken nevek voltak, a vele lévő hölgy azonban határozottan felszólította, hogy azokat ne nézegesse. Később arról beszélt, a Szcientológia Szövetségének, az egyéneket tömörítő szcientológus szövetségnek pedig „biztosan, mindenhol” vannak szövetségesei. A hölgy a Magyar Ügyvédi Kamarát nevezte néven, ahol vannak szövetségeseik, vagyis szcientológusok.

A szcientológus tárlatvezetés egy ismeretterjesztéssel kezdődik. A képeken az látható, hogy modern digitális eszközökkel vezetik végig a gyanútlan érdeklődőt a tudás megszerzésének rögös útján. L. Ron Hubbardnak pedig – aki a szervezet alapítója, és főideológusa – külön kitüntetett figyelmet szentelnek. L. Ron Hubbard a szcientológia megalapítása előtt középszerű alkoholista sci-fi író volt, majd belevágott a vallási bizniszbe. Az alapító egyébként valószínűsíthetően egy, az akut, vagy krónikus alkoholizmus és delírium okozta szorongásos pánik kezelésére kifejlesztett gyógyszer túladagolásának köszönheti halálát.

L. Ron Hubbard csodálatos és példamutató életének bemutatása után a könyvesboltban folytatódott az idegenvezetés. Itt külön érdekesség, hogy a többemeletes székház hierarchikus rendben működik: az egyik felsőbb szinten már csak a „haladóknak” elérhető könyveket és ékszereket árulnak, de az, hogy mely hubbardista nyakékkel kedveskedhetünk magunknak horrorisztikus áron, az az elért szintjeink függvénye.

Kollégánk itt rákérdezett egy furcsa elektronikus szerkezetre, amit az idegenvezető „elektrométerként” nevesített, ami az elmondása alapján egy olyan eszköz, mely „megmutatja a gondolatot, mert a gondolat energia”, így az eszköz arra alkalmas, ha megfogjuk a fém hengereket, hogy „ezzel megmutassa, hogy az emberben milyen rossz töltések vannak”. Otthoni használatra az eszköz nem alkalmas, „el kell egy szintet érni” – mondta az „elektrométerről” az instruktor. A szcientológia alapjainak elsajátítása pedig 19 könyv megvásárlásával lehetséges, mely egyben, akciósan „mindössze” harmincezer forint.

Miután munkatársunk felvérteződött a tudás pajzsával, az egyébként megnyerő modorú és kollégánk bizonytalanságaira, kételyeire ügyesen rátapintó tárlatvezető hölgy kérte, hogy a napokban térjen vissza egy kérdőívezésre, és felajánlotta, hogy egy meg nem nevezett hotelben tartandó egész napos előadáson vegyen részt.

Forrás: hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work