15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldBejelentette az EU a katonai fellépést migránsok ellen?

Bejelentette az EU a katonai fellépést migránsok ellen?

Enrico Credendino ellentengernagy az uniós tagországok EU-nagyköveteinek a következőket mondotta a csütörtöki nap folyamán a brüsszeli tájékoztatóján. Egyben indítványában azt közölte, hogy katonai fellépéssel kell válaszolni a jelenlegi helyzetre.

Az ellentengernagy csupán fel akar lépni az Olaszországba lépő Illegális bevándorlók ellen.

hirmagazin_2015-08-31_071129

Enrico Credendino ellentengernagy a brüsszeli rendezvényen elmondta, hogy július elején kezdett, eddig hírszerzési tevékenység korlátozásával foglalkozó média most már áttérhet az olaszországi nyílt tengeren lévő embercsempészet ellen.

„A gyanús hajókat átvizsgálnák, és megakadályoznák, hogy a zömmel Líbiából útnak indult, menekültekkel zsúfolt vízi járművek eljussanak az olasz partokig” – nyilatkozta a kötelességéből behódoló Enrico Credendino ellentengernagy.

Tudott, elcsépelt dolog, hogy a csempészhajókon Líbiából rengeteg illegális bevándorló érkezik Olaszországba.

Ezzel az a gond, hogy mint, ahogyan a szárazföldi magyarországi bevándorlások estén (nem jó a határ kimérése), ugyanúgy igaz, hogy a Földközi-tengeren az EU nemzetközi vizeken nem saját területén folytathatná tevékenységét!

Magyarország megpróbált saját területén védőkerítést építeni, de ez nem sikerült, mert a migránsoknak jogában állt a kerítéseket lerombolni, hiszen már magyar területen voltak!

A gond az, hogy Olaszország az EU képviseletében nem saját területén teszi, hanem nemzetközi vizeken.

Az EU-nak az a célja, hogy az illegális bevándorlókat megfékezze.

Idén a Földközi-tengeren át Olaszországba 111 ezer menekült ért partot.

A szárazföldi bevándorlás célpontja pedig Magyarország, ahová 160 ezer menekült érkezett.

Vajon a bűnrészes fővonalas média (mint a ZDF) fog-e arról tájékoztatni mily nagy bűn visszafordítani a vizeken Európára rászabadított illegális migránsokat, kiket még be se lehet azonosítani, hiszen papírjaikat megsemmisítik, reménykedve abban, hogy Európa úgysem fogja tudni őket beazonosítani.

hirmagazin_2015-08-31_071046

Ha józanésszel gondolkodunk, akkor idióta az ország vezetése, amely beengedi ezeket a „szerencsétleneket”, akiknek zsebe tele van tömve eurókkal. Ha pedig kifogynak, akkor európai országok bankjaiból veszik fel további pénzüket az USA mivoltából, hogy tovább tudjanak haladni a gyarmatosító Nagy Britanniába és egyéb nyugat-európai országokba, ahol a szociális támogatás a világon a legjobb.

Forrás: demagog.blogstar.hu

Most népszerű

Hasonló hírek