7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekBejelentette a BKK: bárkit leszállíthatnak a járatokról, ha nincs rajta szájmaszk

Bejelentette a BKK: bárkit leszállíthatnak a járatokról, ha nincs rajta szájmaszk

Leszállíthatják a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatairól azt, aki maszk vagy kendő nélkül utazik

– közölte a BKK pénteken az MTI-vel.

Mivel a koronavírus jelentette veszély nem múlt el, az utasoknak továbbra is kötelező maszkkal, esetleg kendővel, sállal eltakarniuk az arcukat a fővárosi közösségi közlekedési járatokon és a megállókban is – írták.

Hozzátették: hogy a maszk használatát elsősorban az ellenőrök, valamint a metróbejáratoknál lévő utaskoordinátorok ellenőrzik, és ha kell, felhívják az utasok figyelmet a szabály betartására.

Aki ezt figyelmen kívül hagyja, s ezzel az utastársai egészségét veszélyezteti, az az utazási feltételek szerint ki is zárható a szolgáltatásból – hangsúlyozták.

Fontos tudni, hogy az ellenőröknek is kötelező a maszkviselet; azzal szemben, aki közülük bizonyíthatóan nem tartja be az egészségvédelmi előírásokat, a BKK „munkajogi következményeket léptet életbe”.

Ugyanakkor a járművezetőknek nem kell – de természetesen szabad – maszkot viselniük, mert a legtöbbjük zárt fülkében ül, ami megfelelő fizikai védelmet nyújt a vírussal szemben – jelezték.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem