11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldBejelentést tett Ferenc pápa a budapesti látogatásával kapcsolatban

Bejelentést tett Ferenc pápa a budapesti látogatásával kapcsolatban

Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja.

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik.

Még több külföldi hír

Hozzátette, hogy szeptember 12. és 15. között pásztori látogatást tesz Szlovákiában.

Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

A katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja Ferenc pápát – olvasható Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek az MTI-hez eljuttatott üzenetében.

A bíboros arra reagált, hogy vasárnap délben Ferenc pápa hivatalosan is bejelentette: Budapestre látogat, és részt vesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén. Erdő Péter úgy fogalmazott: imádkozunk azért, hogy a járványhelyzet enyhülésével „a Szentatya látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen”.

Még több külföldi hír

A bíboros hozzátette: nagy jelentősége van annak, hogy Ferenc pápa személyesen vesz részt a záró misén, hiszen az Eucharisztikus Kongresszusokon általában pápai legátus képviseli az egyházfőt. Így volt ez a legutóbbi kongresszuson, a Fülöp-szigeteki Cebuban is, ahova Ferenc pápa videoüzenetet küldött. Utoljára 21 évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett részt a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg.

Magyarországon 25 éve, 1996-ban volt legutóbb pápalátogatás, II. János Pál pápa akkor Pannonhalmára és Győrbe látogatott el.

A 2020 őszéről elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

(MTI)

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work