14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldBeismerték: az Európai Bizottság már 20 éve Soros zsebében van

Beismerték: az Európai Bizottság már 20 éve Soros zsebében van

Az Európai Bizottság első alelnöke szerint előremutató a Soros Györggyel folytatott, évtizedek óta tartó együttműködés. (Brüsszel, 2018.)

A Soros Györggyel folytatott, mintegy húsz éve tartó együttműködés előremutató, az amerikai befektetővel Brüsszelben folytatott csütörtöki megbeszélésen ismételten hangsúlyt kapott a jogállamiság, a nyitott társadalmak és a demokrácia melletti határozott elkötelezettség”

– közölte Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.

Timmermans újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a legalább két évtizedes múltra visszatekintő tárgyalások alkalmával rendszerint ugyanazok a témák kerülnek elő: hogyan lehet megerősíteni Európa egységét.

Fotó: AFP

Noha Európa felosztottsága megszűnt, valódi egyesítése még éveket vesz igénybe”

– mondta fel a kötelező leckét Timmermans, utalva ezzel az Európai Egyesült Államok kiépítésére és a nemzetállamok lebontására. Aláhúzta: ez nagy feladat, s Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát Soros György is.

A megbeszéléseken előkerülnek a közép-, és kelet-európai, valamint a nyugat-balkáni események mellett a nyugati országok helyzete is, és az, hogy ezek esetében milyen eredményeket szeretnénk elérni”

– fogalmazott. Timmermans szerint ez történt ma reggel is, ahogy már sok-sok éve mindig.

Fotó: AFP

Forrás: 888.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner