5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldBeismeri a vereséget Macron: befagyasztják az üzemanyagadó emelését

Beismeri a vereséget Macron: befagyasztják az üzemanyagadó emelését

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron első számú bábja, Édouard Philippe miniszterelnök bejelentette az üzemanyagadó emelésének befagyasztását, engedve a sárgamellényes mozgalom követelésének. A bejelentés egyértelműen a dilettáns és megszorításokra épülő gazdaságpolitikát folyatató Macron vereségeként értelmezhető.

A több hónapos moratóriumot más, a társadalmi elégedetlenség enyhítése érdekében tett lépések is kísérik majd párizsi kormányzati források szerint.

Beismeri a vereséget Macron befagyasztják az üzemanyagadó emelését
Nagy győzelmet aratott Párizs népe Macron felettFORRÁS: AFP/ALAIN JOCARD

Konkrétumok ugyanakkor – az üzemanyagadó befagyasztását leszámítva – még nem szivárogtak ki.

Édouard Philippe, Macron pártja, a liberális Köztársaság Lendületben (LREM) és szövetségese, a centrista Demokrata Mozgalom (MoDem) parlamenti frakcióülésén jelentette be a döntést,amelyet a kabinet előző este hozott az elnökkel – állítólag – egyetértésben.

Le kell csillapítani a kedélyeket, hogy elkerüljük a helyzet romlását– mondta a miniszterelnök.

A széles társadalmi támogatást élvező sárgamellényesek egyik fő követelése az volt, hogya kormány tegyen le az üzemanyagadó januárra tervezett emeléséről.Úgy tűnik, hogy ez megvalósult, ami óriási csapást jelent Macronnak, mivela dilettáns és megszorításokra épülő gazdaságpolitikát folytató államfő korábban hallani sem akart semmilyen engedményről, most viszont visszavonulót kell fújnia.

Az egyértelmű kihátrálás a saját „reformjai” mögül előrevetíti majd Macron pártjának a gyenge szereplését a májusi európai parlamenti választásokon.

A sárgamellényesek folytatni fogják a tüntetéseket

A BBC információi alapján Philippe miniszterelnök ígéretei ellenére a sárgamellényesek már közölték, hogyfolytatni fogják tiltakozó megmozdulásokat.

Beismeri a vereséget Macron befagyasztják az üzemanyagadó emelését 1
Édouard PhilippeFORRÁS: AFP/DPA/THIERRY MONASSE

Hétfőn még úgy volt, hogy ma reggel találkozni fognak a sárgamellényesek képviselői a miniszterelnökkel.

A radikális anarchisták és más bűnözőelemek azonbanhalálos fenyegetéseket küldtek a sárgamellényesek azon szószólóinak, akik hajlandóak lettek volna Philippe-el tárgyalni a követeléseikről.

Ennek következtében csupán egy nantesi taxisofőr, David Tan jelezte, hogy a tárgyalódelegáció tagja lenne fenyegetések ellenére is – írja az AFP.

Saját bevallása alapjánkész lett volna arra, hogy a miniszterelnöki hivatal, a Hôtel de Matignon épületével egyezkedjen a kormányfővel,de a többiek ellenkezése miatt a dologból végül nem lett semmi.

Forrás: origo.hu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work