7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőÁllatvilágBebizonyították, hogy a kutyák is értik az emberi beszédet

Bebizonyították, hogy a kutyák is értik az emberi beszédet

A kutyák agya az emberéhez hasonlóan dolgozza fel a beszédet – állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszékének kutatói, akik a világon elsőként vizsgálták a kutyák agyának emberi beszédet feldolgozó képességét.

Bebizonyították, hogy a kutyák is értik az emberi beszédet

A kutatók szerint a kutyának az is számít, amit mondunk, és az is, ahogyan mondjuk. Az emberekhez hasonlóan a bal agyféltekéjük segítségével dolgozzák fel a szavak jelentését, míg az intonáció értelmezésére egy jobb féltekei területet használnak.

A dicséret aktiválja a kutyák jutalomközpontját, de csak akkor, ha a szavak jelentése és intonációja egyaránt dicsérő. Mindez arra utal, hogy a szavak feldolgozását támogató neurális mechanizmusok már sokkal korábban kialakultak az evolúció során, mint azt eddig hitték, és nem csak az emberi agyra jellemzőek – áll az ELTE Etológia Tanszékének közleményében.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem