Hirmagazin.eu
Főoldal » Baukó Éva újabb drámája: öngyilkos lett az eltartója
Bulvár

Baukó Éva újabb drámája: öngyilkos lett az eltartója

Hosszú ideig gondoskodott a műsorvezetőről H. Tibor, aki anyagilag is támogatta őt.

A férfi szerelmes volt Baukó Évába, ezért nyújtott neki szállást, élelmet, és pénzt is adott neki. Az ötgyermekes apuka önzetlenül segítette az akkor szűkösen élő egykori villalakót.

A kapcsolatuk nagyon viharos volt, ezért gyakran járt ki hozzájuk a rendőrség. A férfi azonban pénzzel segítette, és kitartott mellette, még a legnagyobb botrányok után is – tudta meg a Bors napilap.

Úgy alakult az életem, hogy valamiért mindig az első szerelmemet kerestem mindenkiben

– nyilatkozta akkoriban Tibor. – Főleg 18-19 éves barátnőim voltak, és tudtam, véget ér a kapcsolatunk, mégis a jóval fiatalabb hölgyek mozgatnak meg. Amikor megismertem Évát, nem tudtam, hogy ki ő. Ám amióta itt lakik, nagyon sok a botrány. Rengeteget beszélgettünk, feljárt hozzám, sofőrködtem neki, az internetet is tőlem kapja. Próbáltam neki abban is segíteni, hogy kikerüljön abból a helyzetből, amiben van. De hiába, nem tudja, hol a határ, és amikor az utolsó utáni pohár is lecsúszik, kitör. Kiabál, mindenkit bánt. Nemegyszer avatkoztam közbe, amikor másokkal összeakaszkodott. Mindezek ellenére segíteni akartam, főleg azután, hogy beleszerettem.”

A sokszor anyagi gondokkal küzdő férfi családi háttere is meglehetősen zavaros lett. Saját fiával perben állt, és ki akarták lakoltatni. A férfi végül öngyilkos lett, mialatt Éva Horvátországban nyaralt.

„A saját fia miatt lett ön­gyilkos az öreg. A fia elperelte tőle a lakást, Tibornak pedig nem volt haszon­élvezeti joga. Már egy éve pereskedtek. A rendőrök akkor értek a laká­sára az anyósával, amikor éppen kinyitotta a gázcsapot mondta a Borsnak Baukó Éva. – Az egész ház felrobbant volna, ezért rátörték az ajtót, mire ő szájba lőtte magát. Nagyon sajnálom szegényt.”

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

Forró fotósorozata tarol: fehérneműjétől is megszabadult a Jenner lány

Edit

Dagad a botrány, letöltendő börtön vár a nőverő magyar rapperre

Mazsi

Elképesztő! Haladó gender szabadság a köbön: Kutyaként éli az életét a transznemű nő/férfi (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------