7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekMa kezdődik a Házasság Hete

Ma kezdődik a Házasság Hete

Forrás: hiradó

A házasság a 21. században is az egymás melletti elköteleződés kifejezése, a családalapítás és gyermekvállalás biztonságos háttere – idézi Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt az a közlemény, amelyet a Házasság hetének kezdete alkalmából juttattak el az MTI-hez vasárnap.
Házasság Hete

A család- és ifjúságügyekért felelős államtitkárság tájékoztatása szerint Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő a házasságkötések száma, 2015-ben mintegy 10 ezerrel – csaknem 30 százalékkal – többen kötötték össze életüket házasság keretében, mint 2010-ben. Az elmúlt 12 évben – az első 11 hónap adatai alapján – tavaly kötötték a legtöbb házasságot, a válások száma 2010 és 2014 között 18 százalékkal csökkent.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. MTI Fotó: Kovács Attila

„Ebben szerepe lehet annak, hogy nagyobb a biztonságérzet, a jövőbe vetett bizalom, a családbarát kormányzás pedig támogató környezetet biztosít a családalapításhoz, otthonteremtéshez” – fogalmazott az államtitkár.

A Házasság Hete program Angliából közel két évtizede indult el, és minden évben egy héten át a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet. Magyarországon az eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával, számtalan település, helyi kisközösség együttműködésével.

Az idei Házasság hetének házaspár arca Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége, Hegedűs Katalin – olvasható az összegzésben.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner