Falvak, városok múltja

Bátaapáti a kezdetektől napjainkig

Apathi”-t, ,a középkori “monostori föld”-et 1903 óta nevezik Bátaapátinak. A település a 150 éves török uralom idején elnéptelenedett, 1730-tól a Mercy, majd az Apponyi földesúri család németországi evangélikus jobbágyokat telepített ide. A falu az 1780-as években már ezernél több lakost számlált. Az 1781. évi türelmi rendelet engedélyezte számukra egyházközség szervezését és templom építését. A kőből és téglából készült későbarokk evangélikus templomot 1789-ben szentelték fel. A 28 méter magas, sisakos tornyú, 23×13 méter alapterületű épület 600-700 személy befogadására alkalmas. Két harangja Fischer János pécsi műhelyéből való. A templomot fokozatosan és igényesen felszerelték toronyórával, orgonával; a szószékoltárt Wits István akadémiai festő művével díszítették. A 215 éves műemlék jellegű templom változatlanul őrzi eredeti berendezését, díszes karzatát. A templom karbantartásáról a gyülekezet rendszeresen gondoskodott (felújították 1820-ban, 1897-ben, 1905-ben). Az 1906-ban kitelepített németek és leszármazottaik adományaiból kicserélték a tetőszerkezetet és bevezették a villanyáramot. Bátaapáti egykori és mai lakói számára a hajdani “erős vár” az összefogás jelképe.

Forrás: www.bataapati.hu

Cím: Petőfi u. 4.
Tel: +36 (74) 409-295
E-mail: [email protected]
Web: www.bataapati.hu

Hasonló hírek

Halmajugra a 17. sz.-tól napjainkig

info

Acsalag történelme

info

Alsószölnök az újkorban

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelöl örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelöl valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesztő
--------------------------------------------