15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldBarroso - Európa nem tudja befogadni az összes menekültet

Barroso – Európa nem tudja befogadni az összes menekültet

forrás: MTI

Az Európai Bizottság volt elnöke Temesváron azt mondta, ezért meg kell erősíteni az Európai Unió külső határait.

Az uniós végrehajtó szerv elnöki tisztségét 2004 és 2014 között betöltő Barroso díszdoktori címet vett át pénteken a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen. Az ünnepségen jelen volt Dacian Ciolos román miniszterelnök, aki 2010 és 2014 között az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa volt.

Barroso beszédében kitért a menekültválságra. A Mediafax hírügynökség szerint elmondta: gyakran kérdezik, hogy EB-elnökként hogyan kezelte volta a menekültválságot. Úgy vélte, Európa számára gondot okoz a migránsok magas száma. Rámutatott: az igazi válság azonban Szíriában, Líbiában és Irakban van.

„Realistáknak kell lennünk, Európa nem tud befogadni valamennyi menekültet, ezért meg kell erősíteni a külső határokat” – idézte a román hírügynökség Barrosót.

A vendég dicsérte Dacian Ciolost és az általa vezetett szakértői kormányt. Úgy vélte, más országokban is előfordult már, hogy szakértői kormányzásra volt szükség, és szerinte az ilyen kabinetekre szükség lehet bizonyos időszakokban még akkor is, ha nem élvezik közvetlenül a választók támogatását.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner