6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárBarna Barnabás tovább szórja a pénzét

Barna Barnabás tovább szórja a pénzét

A kétszeres hercegi címmel is rendelkező énekes, Barna Barnabás pénteken éjfélkor lezárja az idén nyáron indult Egymillió forintos turnéját. Tíz koncerthelyszínen alkalmanként százezer forintot ajánlott fel egy arra rászoruló nézőnek, a budapesti Mulatós és Retró Fesztiválon azonban már a szerencsén múlik, ki kap egy halom pénzt.

hirmagazin_2015-09-11_103951

Pénteken éjfélkor véget ér az egymilliós turné, amelynek keretein belül tíz általam ingyen vállalt koncerten helyszínenként százezer forintot ajándékoztam jótékonysági célokra – írja közleményében a mulatós énekes. – Az utolsó százezer forintot egy igazi pénzeső során fogom kiosztani, immár a mulatás jegyében Budapesten, a Groupama Aréna melletti Fradi parkolóban megrendezésre kerülő Mulatós és Retro fesztiválon, szeptember 11-én pénteken, pontban éjfélkor.

Kiscsécs és Bóly roma önkormányzata határozatot hozott arról, hogy Barna Barnabásnak hercegi címet adományoznak, cserébe az énekes rendszeres jótékonykodásáért.

A tehát már duplán hercegnek számító mulatós énekes eddig nem bízta a véletlenre, hogy koncertjein ki kapja a felajánlott százezer forintot, ezen a mulatós fradiparkolós fesztiválon azonban már a véletlenen múlik majd, kié lesz az öt darab húszezres.

Forrás: mixonline;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work