17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
Home18+Barátnője 2 éves kislányát erőszakolta halálra! 18+

Barátnője 2 éves kislányát erőszakolta halálra! 18+

Nem is sejtette az anya, hogy mekkora hibát követett el azzal, hogy kedvese gondjaira bízta 2 éves kislányát. – írja a Bors

2015-09-19_071240

Keah Cudjo, a gyanútlan édesanya korán reggel elindult otthonról, hogy beérjen az iskolába. Távolléte idejére a napok óta betegeskedő kislányát a barátjára bízta, és megkérte, hogy napközben is számoljon be a gyerek állapotáról.

A kislány, Sheelah előző este rosszul volt, hasmenéssel és hányással is küzdött. Justin Lawson ennek ellenére vállalta, hogy vigyáz a kicsire, és gondját viseli. Nem sokkal az anya távozása után a férfi már telefonált is, hogy a pici megint rosszul lett, hányt és reszket. Mikor az anya azt mondta, hogy hazamegy és megnézi Sheelah-t, akkor Lawson lebeszélte erről, mondván, nincs erre szükség.

Az újabb telefonhívást követően azonban már Cudjo nem engedett, hazament lányához. Mikor viszont megérkezett oklahomai otthonába, olyan látvány fogadta, amire egyáltalán nem volt felkészülve, amire soha nem lehet felkészülni. Lánya a hátán feküdt és nem lélegzett. Azonnal felkapta és kiabálva próbált valahonnan segítséget szerezni. Mielőtt a mentők megérkeztek volna a férfi elment otthonról, és nem várta meg, ahogy Sheelah-t beszállítják a helyi kórházba.

– Próbáltam valahogy lélegeztetni a kicsikémet, de sehogy sem sikerült, aztán csak ültem és sírtam, az orvosok is egy órán keresztül küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni – mondta az anya.

Az orvosok viszont a vizsgálatok során olyan dolgot fedeztek fel, amire az édesanya sosem gondolt volna. Kislányán szexuális zaklatás nyomait fedezték fel, amik olyan súlyos belső vérzést okoztak Sheelahnak, hogy nem élte túl. Lánya elvesztése mellett tehát azt is fel kellett dolgozni, hogy barátja milyen szörnyűséget követett el.

A férfit a rendőrségnek sikerült elkapnia, gyilkosságért és nemi erőszakért letartóztatták, óvadékot pedig nem állapítottak meg.

Forrás: PinkPencil

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work