Hirmagazin.eu
Főoldal » Barátja végignézte a siklóernyős tragikus balesetét: ez történt igazából a félresikerült katonai helikopteres mentőakcióban
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Barátja végignézte a siklóernyős tragikus balesetét: ez történt igazából a félresikerült katonai helikopteres mentőakcióban

Vértesszőlős – A mentésére siető katonai helikopter szele miatt zuhanhatott le az a siklóernyős, aki vasárnap akadt fenn ernyőjével egy fán – legalábbis a szerencsétlenül járt férfi barátja ezt állítja közösségi oldalán.

A fiatal sportoló ernyője 200 méter magasan megcsuklott, ezért mentőernyőt kellett nyitnia, s közben a fák közé érkezett. Sporttársa szerint rögzítette a beülőjét és lemászott egy Y ágba, kb 15-20 méter magasan, annál lejjebb viszont nem tudott menni.

„Miután leszálltam, beszéltem vele telefonon, minden rendben van, stabil helyen van” – írta a barát, hozzátéve: a kiérkező rendőrökkel együtt is felhívták a férfit, aki a járőröknek is megerősítette, hogy rendben van, s képzett alpinistaként kérte, hogy juttassanak fel neki beülőt és kötelet, lemászik egyedül. Erre azonban nem volt lehetőség, a helyszínre végül egy MI-8 típusú katonai helikopter jött segíteni. A beszámoló szerint az őrület ezután kezdődött.

„A MI-8as elkezdett bejönni a terület fölé, s olyan 100 km/órás szelet csinált, lent elsöpört mindent. A fa, amibe a barátom kapaszkodott, kb 5-10 méteres kilengéssel hánykolódott a szélben. Nem sikerült a behelyezkedés, elmentek” – részletezte a történetet a barát. Ezután a helikopter ismét visszatért a bajba jutott férfi fölé, s egy kötelet lógattak le neki.

Képzett alpinistaként a fán rekedt siklóernyős kérte, hogy juttassanak fel neki beülőt és kötelet, lemászik egyedül. Nem így lett. Képzett alpinistaként a fán rekedt siklóernyős kérte, hogy juttassanak fel neki beülőt és kötelet, lemászik egyedül. Nem így lett.

„Éktelen recsegést hallottunk, a fa, amin ült nem bírta, hogy a rajta lévő 25 négyzetméteres ernyő és 15 négyzetméteres mentőernyő tépi vitorlaként és félbetört. Pont abban a magasságban, ahol a barátom ült és próbált kapaszkodni. Odarohantunk, tiszta vér volt, eszméletlenül feküdt. Másfél-két órán keresztül küzdöttek ott az életéért, mire olyan állapotba hozták, hogy szállítható legyen” – írta le részletesen a drámai pillanatokat a sporttárs hozzáfűzve: barátját reggelig műtik, élet halál között van.

Az esettel kapcsolatban a Magyar Honvédség egy közleményt adott ki, ám ebben nem tesznek említést a barát által elmondottakról. Azt írják, a pápai bázisról érkező katonák nem tudtak menteni, a katasztrófavédőkkel és a kutató-mentőkkel közösen segítettek a bajba jutott siklóernyősön. A honvédség egyelőre nem válaszolt kérdéseinkre.

Más szabályok

Az extrém sport szerelmeseinek igen körültekintőnek kell lennie, ha belekezdenek hóbortjukba. Baleset esetén ugyanis nem térít a társadalombiztosítás. Éppen ezért érdemes külön baleset biztosítást kötni, s tájékozódni arról, hogy milyen sportok tartoznak bele a biztosításba.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Két évet is kaphat a pécsi ápolónő, aki rendszeresen benyugtatózta kollégáit

Mazsi

Csempészett cigaretta a kövek között

Géza

Elfogták a tököli börtönből megszökött rabot

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------