8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat

Bányász emlékpark

Bakonycsernye 3200 főt számláló több évtizedes bányászati múlttal rendelkező község, ahol több száz ember megélhetését biztosította a falu határában 1920-tól működő kisgyóni, majd balinkabányai szénbányák.

A bánya bezárása után Bakonycsernye község Önkormányzata úgy döntött, hogy a Kisgyón-balinkai szénbányászat emlékének megőrzése céljából Bányász Emlékparkot hoz létre 2004-ben. A képviselőtestület döntését az motiválta, hogy az említett terüelten 80 éven keresztül folyt szénbányászat. Ez a 80 év mindenképpen hatással volt a környzetre, az itt élő emberek életviszonyaira, életkörülményeire. A körzetben 32 településről jártak dolgozók a bányába. A településeken szinte nem volt olyan család , aki ne kapcsolódott volna valamilyen formában a bányához. Így merült fel az ötlet , hogy Bakonycsernye vállalja fel a bányász emlékek, hagyományok, szokások megtartását., megőrzését.
Ennek érdekében a Bakonyi Erőműtől Rt-től a bánya megszüntetése miatt feleslegessé vált eszközöket vette meg az önkormányzat, melyeket az erre a célra kialakított parkban helyezte el. Az eszközök elhelyezésénél igyekeztünk bemutatni a technikai fejlődést, ami 80 év alatt történt. Készítettünk egy hagyományos fatámos vágatrészt , melyet a termelőeszközökkel berendeztünk. Elkészült egy TH biztosítású szállítóvágat részt az emlékpark területén és a vágatokban az alábbi eszközök kerültek elhelyezésre:

* 1 db VHP 412-es pajzs
* 3 db Süveggerenda
* 1 db Bányabeli ventilátor
* 1 db kaparó
* 1 db aknakerék
* 1 db USZV vitla
* 1 db Homlokürítő
* 80 fm. Sínpár
* 6 db csille
* 2 db fás kocsi
* 1 db Báti villa
* 1 db fejfeletti rakodógép
* 1 db HD mozdony
* 12 m sin pár
* 1 db Bibó szivattyú
* 1 db TH egyengető
* 1 db gőzmozdony
* 1 db pajzs helyszínre szállítása

Az emlékpark egy elkülönített részén helyeztük el az üzemi balesetben elhunyt 57 bányász emlékkövét, valamint egy kopjafát.
A régi hagyományoknak megfelelően évről-évre december 4-én központi ünnepség kertében volt bányászok, hozzátartozóik tiszteleghetnek elhunyt társaik, szeretteik emlékköve előtt.
Az önkormányzat anyagi ráfordításán túl nyugdíjas bányászok hosszú heteken keresztül dolgoztak a gépek, berendezések összeszerelésén, rendszerbeállításán mindenféle ellenszolgáltatás nélkül.

Az emlékpark kialakítását követő években folyamatosan fejlesztettük
Cím: Bakonycsernye külterület
Tel:
E-mail:
Web: www.bakonycsernye.hu

Előző hír
Következő hír

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem