7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldBangkoki merénylet - jutalom a nyomravezetőnek

Bangkoki merénylet – jutalom a nyomravezetőnek

hirmagazin_2015-08-21_084726
Megduplázták a thaiföldi hatóságok a hét eleji bangkoki robbantás tetteseinek nyomára vezetők számára kitűzött jutalmat pénteken, így az elkövetők elfogásában döntő segítséget nyújtó információért már kétmillió thai bahtot fizetnek.

Videofelvétel alapján a rendőrség korábban egy sárga pólós, hátizsákos – feltehetően nem thaiföldi – fiatalember képét mutatta be a húsz halálos áldozattal járó robbantás tetteseként, de azonosítani nem tudták őt, és a nyomára bukkanni sem sikerült.

Eddig egymillió baht volt a felajánlott nyomravezetői jutalom. Pénteken Bangkokban vallási szertartást tartottak az áldozatok emlékére, és ezen a kormányzat és a rendőrség magas rangú képviselői is részt vettek. Jelen volt Szomjot Pumpunmuang rendőrfőkapitány is, aki előző nap arról beszélt, hogy legalább tízen vettek részt a hétfői merényletben. Most azt mondta, továbbra sincs olyan nyom, amely arra utalna, hogy nemzetközi terrorhálózat hajtotta volna végre a terrorcselekményt, amelyhez mérhetően súlyos Bangkokban még nem történt. Azt azonban megismételte, hogy a robbantó szándéka egyértelműen a thaiföldi politikai vezetésbe és közbiztonságba vetett bizalom megrendítése, a turisták elrettentése volt.

A merényletet a thaiföldi főváros egyik legforgalmasabb csomópontjánál lévő Eravan hindu szentélynél követték el. A robbantás húsz halálos áldozatából hét volt kínai, és a kórházba szállított sebesültek között is 26 kínai van, a rendőrség szerint azonban nem állítható, hogy a támadás ellenük irányult. A sárga pólós fő gyanúsítottnak nyoma veszett; a nyomozás szerint motorkerékpáron távozott, és nem kizárt, hogy már külföldön van. Kedden egy másik robbantást is elkövettek Bangkokban, ám az a pokolgép vízbe esett, így nem voltak áldozatok. A tettes ott is ismeretlen maradt.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work