6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSportSporthirekBajnok a rajtnál

Bajnok a rajtnál

Niki

Szántó Nikolettel beszélgettem a Lóerők éjszakája után:

Először is engedd meg, hogy gratuláljak az újabb győzelemhez, jól tudom, hogy ez több mint egy újabb győzelem?
– Köszönöm illetve köszönjük szépen! Sokat jelent számunkra, mert sikerült duplázni, mivel tavaly is mi nyertük meg a Lóerők éjszakáját.

Idén még nem láthattunk versenyezni, mesélnél az idei évedről?
– Sajnos tavaly október óta nem tudtunk versenyen részt venni. A többiek már mentek élesben az évadban, ezért nagyobb volt a kihívás számomra.
A tavalyi év végén úgy tűnt, hogy az idei szezonban külföldön versenyezhetek, de a háttérben történt változások miatt ez még nem valósult meg. Már nagyon hiányzott a versenyélmény, és a Lóerők éjszakája mindig különleges, így boldog voltam, hogy rajthoz tudtunk állni.

Milyen volt számodra a Lóerők éjszakája?
– A pénteki edzésen újra felvettem a versenyhétvégék ritmusát. A szombati edzésen finomítottunk az autó beállításain és sikerült teljesen a pályára hangolódni.
A kvalifikációs körömet a bírák a 9. helyre értékelték, így az először Dely Domonkossal kerültem párba, majd a kvalifikáció nyertese, Simon Csaba következett. A Top 4-ben Hetyési Zsolttal találkoztam. Elől menőként pontosan autóztam, míg hátul haladóként szorosan követtem Zsoltot, amivel sikerült megnyerni a csatát és a döntőbe jutni, ahol Énekes Árpáddal csatázhattunk. A hosszú nap végén mindketten fáradtak voltunk, de mindent beleadtunk és úgy gondolom, látványos csatával zártuk a versenyt.
A bírók döntése alapján, a nagyobb szögek és jobb ívek miatt az én köreim bizonyultak erősebbnek. Árpi megígérte, hogy revansot vesz, én pedig állok elébe.

Jó volt újra találkozni a szurkolókkal és együtt örülni a győzelemnek. Fantasztikus, hogy ismét rengetegen voltak kíváncsiak a versenyre és hogy sokan meglátogattak a depóban is!

Ha már a revans, láthatunk még idén versenyezni valahol?
– Lehetséges, hogy még rajthoz állunk valamelyik futamon itthon vagy Európában. Attól függően, hogy hogyan sikerül a hátteret optimalizálnunk.

Történt valami alapvető változás a csapatnál a téli szünetben?
– Ahogy a mondás tartja, bevált recepten ne változtass.
Az autó átesett egy revízión, de nem módosítottunk rajta. A csapat is a tavalyi felállásban dolgozik. Összeszokott kis csapat vagyunk és mindenki elkötelezett a siker mellett.

– Szeretném megköszönni a családomnak és a szurkolóknak a támogatást, ami nagyon sokat jelent számomra, a csapatomnak az elkötelezettséget és a munkát, a partnereinknek pedig a segítséget!

További sok sikert!
– Köszönjük!

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work