13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekBajnai ügye a mentelmi bizottság elé kerülhet

Bajnai ügye a mentelmi bizottság elé kerülhet

bajnai
Forrás: MTI | 2015. 01. 31. 05:56:43

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elé kerülhet Bajnai Gordon képviselői vagyonbevallási ügye – írja a Magyar Hírlap szombati számában.
A lap korábbi cikkét idézve emlékeztet arra, hogy – a már nem képviselő – Bajnai Gordon tavalyi vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel céges osztalékát. Hiányosság még, hogy élettársáról sem tett említést, holott a törvény értelmében a képviselők családtagjai is vagyonbevallásra kötelezettek.

A mentelmi bizottság jelenlegi elnökét, Vejkey Imrét külföldi útja miatt nem érte el a Magyar Hírlap, a testület előző elnöke, Rubovszky György azonban azt mondta a lapnak: úgy tudja, ezt az ügyet a mentelmi bizottság tárgyalni fogja. Elmondta azt is, hogy súlyos szankciói vannak annak, ha egy képviselő vagy családtagja eltitkolja jövedelmét, vagy elmulasztja a vagyonbevallás benyújtását: a képviselő a vagyonbevallás benyújtásáig semmilyen juttatásban nem részesülhet, és ha a képviselőséggel összeférhetetlen helyzetet nem orvosolja, az mandátumvesztéssel jár.

„Ez a hajó Bajnai Gordon esetében elment” – ismerte el Rubovszky György, mondván, az Együtt listájáról a parlamentbe jutott politikus letette ugyan a képviselői esküt, ám mandátumáról hamar lemondott.

A lap beszámol arról is, megkeresték az Együtt – a Korszakváltók Pártját is, hogy megtudják az élettárs vagyonnyilatkozata elmaradásának okát, de lapzártáig nem kaptak választ.

Fidesz: Bajnai adjon be igazi vagyonnyilatkozatot!
Forrás: MTI | 2015. 01. 31. 14:17:29

Szombati sajtóhír szerint a képviselőségről már lemondott korábbi kormányfő tavalyi vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel céges osztalékát, továbbá élettársáról sem tett említést. A kormánypárti frakció szóvivője ezt úgy kommentálta: Bajnai Gordon „sumákol”, nem beszél egyértelműen, nem tudni, miből finanszírozza életvitelét.
A Fidesz arra szólítja fel Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, adjon be igazi vagyonnyilatkozatot, mert amit benyújtott, arról kiderült, hogy hazugság – mondta Dunai Mónika, a kormánypárti frakció szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. A Magyar Hírlap szombati számában arról írt, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága elé kerülhet Bajnai Gordon képviselői vagyonbevallási ügye, mivel a képviselőségről már lemondott korábbi kormányfő tavalyi vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel céges osztalékát, továbbá élettársáról sem tett említést.

Bajnai Gordon a bevallásában azt sem tüntette fel, hogy bécsi székhelyű vállalkozásából milyen jövedelemre tett szert – mondta sajtótájékoztatóján Dunai Mónika, aki mindezt úgy kommentálta: Bajnai Gordon „sumákol”, nem beszél egyértelműen, nem tudni, miből finanszírozza életvitelét, ahogyan azt sem, korábban kinek a pénzéből politizált. „Miért nem árulja el Bajnai Gordon, hogy miből él? Miért titkolózik? (…) Honnan kaphat olyan pénzeket, amelyeket fél bevallani?” – kérdezte a Fidesz-frakció szóvivője, aki szerint felmerül a gyanú, hogy Bajnai Gordon nem tartotta be a törvényeket vagyonnyilatkozata leadásakor.

Dunai Mónika ezért azonnali elszámolásra szólította fel a volt miniszterelnököt, az Együtt és a PM választási szövetségének korábbi vezetőjét, aki a tavalyi parlamenti választás után néhány hétig volt – függetlenként – országgyűlési képviselő. A szóvivő hozzátette, a mai napig nem tudni azt sem, hogy Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke miből politizál, noha „két éve folyamatosan ígérgeti” támogatói névsorának nyilvánosságra hozatalát.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem