18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóBajba jutott rokonukra hivatkozva csalt ki milliókat idős nőktől egy férfi

Bajba jutott rokonukra hivatkozva csalt ki milliókat idős nőktől egy férfi

hirmagazin 2015 05 22 12571
2015. 05. 22. – 11:31
forrás: MTI

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján azt a 40 éves férfit, aki a gyanú szerint összesen több mint 7 millió forintot csalt ki 70 év feletti nőktől, a telefonon megkeresett sértetteknek bajba jutott fiukra vagy unokájukra hivatkozva – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.
Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányságán indult nyomozás.

Az ügyészség szerint a férfi 2014 augusztusa és 2015 áprilisa között összesen négy 70-80 éves nőtől csalt ki nagyobb pénzösszeget arra hivatkozva, hogy a sértettek fia vagy unokája ittasan balesetet okozott, és a felelősségre vonás elkerüléséhez, illetve a károk rendezéséhez érdekében több millió forint készpénzre van szüksége. Az asszonyok megtévesztésével a gyanúsított összesen csaknem 7,5 millió forint kárt okozott.

A kerületi ügyészség négyrendbeli, a „bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt” indítványozta a férfi letartóztatását, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt elrendelt.

A végzés a gyanúsított és védője fellebbezése miatt nem jogerős.

Ibolya Tibor közleményében arra is kitért, hogy egy hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmény miatt ezen a héten a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állított két férfit, akik pár héttel ezelőtt szintén úgy próbáltak meg pénzt kicsalni egy 69 éves nőtől, hogy egyikük a sértett bajba jutott unokájának adta ki magát. Őket a bíróság első fokú, nem jogerős ítéletében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem