6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTartalomFalvak, városok múltjaBágyogszovát a 16-18. században

Bágyogszovát a 16-18. században

A török idők nem múltak el nyomtalanul a két település felett. A XVI. század folyamán a török többször is feldúlta, kirabolta a Rábaközt. Ebben az időben mindkét község a keszői várhoz tartozott – amely a győri püspökség Rába-átkelőhelyét védte –, oda vitte hadiadóját.

Bágyog 1649 körül a török pusztítás következtében kisebbre sorvadt, mint azelőtt volt, Szovát pedig 1680-ban teljesen elpusztult, és 1693-ig szünetelt.

A török harcok elmúltával Kolonits Lipót győri püspök a területre új lakókat telepített. A telepítések vezetője Foki János volt (ma egy „domb” őrzi emlékét). Szovát lakossága tehát nem azonos az őslakókkal. A mai település sem a régi helyén áll. A régi Szovát a mai falutól délre, Rábapordány irányában terült el. Temetője az úgynevezett Kisgyöpön volt, a pordányi út helyén, nem pedig a mai helyén (az Árpád utca – Fő utca találkozásánál).

A települések történetében az 1710-es év ismét pusztulást hozott, mégpedig a pestisjárvány miatt. Pár hónap leforgása alatt Bágyog 200 lakójából 60 a járvány áldozata lett.

A háborúk, járványok elmúlásával a község a csendes fejlődés, gyarapodás időszakába lépett. A két falu szerződéses viszonyban volt földesurával, a győri püspökkel – bár az többször urbáriumot próbált kényszeríteni a falvakra –, ez a viszony fennmaradt. A földesúrnak saját kezelésű majorsága a községekben nem volt, ezért a lakosságnak lehetősége nyílt irtásföldjeinek növelésére és a maradványföldek ingyenes használatára.

A 18. század vége és a 19. század eleje mindkét – ma is túlnyomóan – katolikus községben a templomépítés kora. Ekkor bontották le a korábbi kis templomokat, s építettek helyettük újakat.

A bágyogi templom1768 és 1772 között épült Zichy Ferenc püspök kegyúrsága alatt. A templom a barokk stílus jegyeit viseli magán, tervezője Hefele Menyhért volt. A templom védőszentje Szent Márton, ami azért is érdekes, mert ő a korai templomok védőszentje szokott lenni.

Lehetséges, hogy a bágyogi plébánia az első korszakból származik. A temető a templom körül terült el 1804-ig, ma a falun kívüli területen található.

Cím: Bágyogszovát József A. u. 1.
Tel: +36 (96) 273-170
E-mail: [email protected]
Web: http://bagyogszovat.fw.hu/

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work