17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóBács-Kiskun megyében öt szerb embercsempész ellen emeltek vádat

Bács-Kiskun megyében öt szerb embercsempész ellen emeltek vádat

forrás: MTI

Embercsempészés miatt emelt vádat négy férfi és egy nő ellen a Kiskunhalasi Járási Ügyészség, a vád szerint az öt ember áprilisban két alkalommal összesen 24 szomáliai migránst akart Ausztriába csempészni – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az embercsempész csoport irányítója egy 45 éves belgrádi nő volt, részt vett Szabadka környékére szállított migránsok Ausztriába csempészésében. A nő a szállításhoz szükséges gépkocsikat Magyarországra, a szerb-magyar határ közelében lévő Tompára, egy parkolóba vitte, és a járművek vezetésére sofőröket toborzott.

Április 5-én a nő az egyik bűntársával, egy 36 éves belgrádi férfival a tompai parkolóba utazott, ott egy kisbuszt adott át neki, hogy azzal szállítsa a határt illegálisan átlépő migránsokat Ausztriába. A férfi éjszaka fel is vett a kisbuszba 12 szomáliai migránst és elindult velük Ausztria felé, rövidesen azonban elfogták őket a rendőrök.

A vádlottak április 26-án egy újabb szállítást hajtottak végre: ekkor az ügy harmadik vádlottja, egy 50 éves szabadkai férfi 12 szomáliai migránst kísért át illegálisan a szerb-magyar határon Tompa térségében. Ott átadta a csoportot egy 22 éves újvidéki férfinak, az ügy negyedik vádlottjának, az felvette a migránsokat az autójába – amelyet a belgrádi nő szerzett -, és elindult velük Ausztria felé. A férfi kapott is 200 euró előleget.

A szállító előtt „felvezetőként” autójával a belgrádi nő haladt, hogy az esetleges rendőri ellenőrzéseket kikerüljék. A felvezető autót az ügy ötödik vádlottja, egy 21 éves belgrádi férfi vezette. Az indulás után nem sokkal azonban megállították a rendőrök mindkét autót és elfogták a vádlottakat, akik valamennyien fizetséget kaptak volna a sikeres szállításért.

A belgrádi nő és 36 éves bűntársa március 23-ára és április 1-jére további csempészéseket is tervezett, de a migránsok nem jelentek meg a megbeszélt helyszínen. A főügyészség közlése szerint a vádlottak szabadlábon várják a tárgyalást, bár korábban előzetes letartóztatásban voltak.

A belgrádi nőt és 36 éves társát üzletszerűen elkövetett embercsempészéssel, míg a többi vádlottat „vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészéssel” vádolja az ügyészség. Bűnösségük kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

 

Most népszerű

Hasonló hírek