Hirmagazin.eu
Főoldal » Babát szeretne a kedvesétől A Konyhafőnök sztárja – Azt is elárulta, mire költik a többmilliós pénznyereményt
Bulvár

Babát szeretne a kedvesétől A Konyhafőnök sztárja – Azt is elárulta, mire költik a többmilliós pénznyereményt

Budapest — Készen áll a családalapításra Rácz Jenő (30)! Az RTL Klub Konyhafőnök című műsorából megismert séf ezt azután árulta el a Blikknek, hogy kedvesével, Dórival (26) megnyerték a 2020-as Nyerő párost.

Jenőék nagy küzdelemben kerültek a fináléba, ahol aztán már minden korábban kiesett pár rájuk voksolt Dér Heni (34) énekesnővel és a vőlegényével, Gergővel szemben. A séf másfél éve A Konyhafőnökben szeretett bele Dóriba, s már nem is kérdés, hogy együtt tervezik-e a jövőt.

– Több mint négymillió forintot nyertünk a Nyerő párosban, és úgy döntöttünk, ehhez a pénzhez egyelőre nem nyúlunk. Majd ha belevágunk a babaprojektbe, akkor úgyis lesz mire költeni – árulta el Rácz Jenő, akinek határozott tervei vannak a családalapítással és -bővítéssel kapcsolatban.

 

Rácz Jenő séf másfél éve, A Konyhafőnök forgatása során ismerte meg Dórit: egymásba szerettek, s ma már a közös jövőt tervezik. /Fotó: RTL Klub Rácz Jenő séf másfél éve, A Konyhafőnök forgatása során ismerte meg Dórit: egymásba szerettek, s ma már a közös jövőt tervezik. /Fotó: RTL Klub

– A lánykérés egyelőre legyen titok, de ami késik, nem múlik! Dóri még fiatal, megértem, hogy még bizonyítana, szeretne karriert, szeretne utazni, illetve nem feltétlenül szeretne anyukaként évekig otthon ülni. Azt gondolom, sok feladat van még úgyis előttünk. A tervek szerint novemberben nyitom meg az éttermemet, azaz nagyjából két évig mindennap ott leszek. Ám utána, ha több időnk lesz, biztosan belevágunk a babaprojektbe.

Jenőéknek rögös út vezetett a győzelemig, s bár azt hitte, kapcsolatukat semmi sem teheti próbára, az RTL Klub műsora komoly leckéket tartogatott.

– Izgalmas kapcsolati tréning volt a műsor. Akkor jöttünk rá, hogy van még hová építkezni, miután bekerültünk. A civil életben egyfajta burokban élünk, ahol nincsenek gondok, és most értettem meg, mit is jelent, hogy jóban-rosszban kitart egymás mellett két ember – gondolkodott el a séf, akit sok kritika ért, amiért egyszer ingerülten beszélt szerelmével. – Aki azt mondja nekem, hogy időnként nem ideges, vagy nem mond olyat, amit később megbánna, az hazudik.

Bocsánatot kértem Dóritól, és nem is fordult elő többször, hogy így szóltam hozzá. Én is ember vagyok és lehet, hogy A Konyhafőnökben mindig a szigorú, kemény Rácz Jenőt látják, én is hibázom, én is lehetek gyenge. Ezért sem bánom, hogy volt, amikor elsírtam magam a kamerák előtt.

Érték őket meglepetések

Mivel a Nyerő páros forgatása korábban véget ért, Rácz Jenőék már otthoni környezetben nézhetik vissza, mi történt a villában. Érték őket meglepetések, és most ébredtek rá, ki hogyan játszott valójában.

– Mi Dórival sosem más ellen taktikáztunk, hanem magunkért. Más párokat nem bántottunk soha, és talán ez a hozzáállás fizetődött ki, amikor a döntő pillanatban mindenki ránk szavazott Dér Heniékkel szemben – mondta a séf.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: RTL Klub

Hasonló hírek

Katy Perry oxigénmaszkkal élte túl bogotai koncetjét

Edit

A páciense alfelében volt a keze a doktornak, miközben fotóztatta magát!

Mazsi

John Travoltát kiveri a víz attól, hogy tini lánya állandóan fiúkkal lóg

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------