17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásAz univerzum keletkezése utáni legnagyobb robbanást észlelték

Az univerzum keletkezése utáni legnagyobb robbanást észlelték

Az univerzum ősrobbanás utáni legnagyobb explózióját észlelték csillagászok, mely egy szupernagy tömegű fekete lyukból származott.

(Fotó: NASA)

A tudósok közlése szerint a Földtől 390 millió fényévnyi távolságra lévő galaxishalmaz fekete lyuka volt a kiindulópont. A robbanás olyan nagy volt, hogy akkora krátert hozott létre a csillaghalmaz körüli forró gázban, melynek átmérője másfél millió fényévnyi, tehát a fény másfél millió év alatt jutna egyik feléről a másikig – mondta Simona Giacintucci, az amerikai haditengerészeti védelmi laboratórium (Naval Research Laboratory) kutatója.

Az esemény ötször akkora volt, mint az eddigi legnagyobb robbanás.

Az első jeleket négy éve észlelték

A tudósok a NASA Chandra nevű röntgencsillagászati műholdjának, valamint földi teleszkópoknak a segítségével fedezték fel a robbanást.

Úgy vélik, a robbanás a több ezer galaxist magába foglaló Ophiuchus galaxishalmazban történt, ahol a középpontban lévő egyik nagy galaxis egy óriási tömegű fekete lyukkal rendelkezik.

A fekete lyukak nemcsak elnyelik az anyagokat, hanem anyagot és energiát tartalmazó sugarakat lövellnek ki.

A hatalmas robbanásra utaló első jeleket 2016-ban észlelték. A tudósok régóta úgy gondolták, hogy történt valami különös az Ophiuchus galaxishalmazzal, mely több ezer önálló galaxist tartalmaz, keveredve forró gázzal és fekete anyaggal. A röntgensugaras teleszkópok szokatlan íves peremet fedeztek fel rajta.

Úgy vélték, hogy ez egy olyan „üreg” fala lehet, melyet a központi fekete lyukból kiáramló anyag formált a gázba. Ezt az elméletet azonban elvetették az üreg gigantikus mérete miatt, mivel ennek alapján a feketelyukrobbanásnak elképesztően hatalmasnak kellett lennie.

A teleszkópok által gyűjtött adatok azonban végül alátámasztották az elméletet – írja a BBC.com.

További megfigyelésekre van szükség

Úgy vélik, a robbanás mostanra véget ért: nincs arra utaló jel, hogy a fekete lyuk anyagsugarakat lövellne ki. Más hullámhosszokon további megfigyelésekre van azonban szükség ahhoz, hogy jobban megérthessék, mi történt – fejtették ki a tudósok.

Eredményeikről az Astrophysical Journal című szaklapban számoltak be.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem