11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekSportAz újonc kiütötte a listavezetőt az OTP Bank Ligában

Az újonc kiütötte a listavezetőt az OTP Bank Ligában

Megszerezte története első élvonalbeli győzelmét a Balmazújváros, amely a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában 4-0-ra nyert hazai pályán a Diósgyőr ellen.

Az újonc csapat előzőleg pontot szerzett az előző idény első két együttese ellen, de nyeretlen volt a szombati mérkőzés előtt, míg a vendégek – akik mind a négy eddigi találkozójukat idegenben játszották – két győzelemmel és egy döntetlennel az élen álltak három kör után.

Többet birtokolta a labdát a Balmazújváros és aktívabban is szervezte a támadásait, ezzel együtt az első félidő nagy részében nem volt veszélyes a diósgyőriek kapujára. A vendégek viszont egy-egy végigvitt akcióval eljutottak kapura lövésig is. A hazaiak futballja mégis eredményre vezetett, az első játékrész végéhez közeledve jól fejeztek be egy támadást, Haris Attila élt a kínálkozó lehetőséggel, így pár perccel később egygólos balmazújvárosi előnnyel mehettek pihenni a csapatok.

Nagy – kimaradt – diósgyőri egyenlítési lehetőséggel folytatódott a mérkőzés, majd hazai helyzetek következtek, melyekből az egyiket – egy gyors kontratámadás végén – Nemanja Andric kihasználta. A folytatásban is a hazai csapat futballozott frissebben és ötletesebben, akcióiban több volt a veszély, mint a diósgyőriek próbálkozásaiban, így a hajrára is maradt két balmazújvárosi gól a csereként beállt Rácz Ferenc jóvoltából.

OTP Bank Liga, 4. forduló:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Diósgyőri VTK 4-0 (1-0)

Balmazújváros, 1800 néző, v.: Pintér

Gólszerzők: Haris (40.), Andric (61.), Rácz (85., 92.)

Sárga lap: Karan (47.), Tóth B. (86.)

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő:
Horváth L. – Póti, Tamás L., Rus, Uzoma – Vajda, Sigér, Haris – Arabuli (Zsiga, 76.), Kovács Á. (Rácz, 84.), Andric (Belényesi, 91.)

Diósgyőri VTK:
Rados – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás M. – Vela, Tóth B., Busai (Oláh, 62.) – Joannidisz (Nono, a szünetben), Szarka, Óvári (Ugrai, a szünetben)

Forrás: inforadio, m4sport

Képek: balmazfoci, m4sport

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work