3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóAz ügyészséggel egyezkedve úszott meg több gátlástalan csalást egy zalai férfi

Az ügyészséggel egyezkedve úszott meg több gátlástalan csalást egy zalai férfi

Az új büntetőeljárási törvény egyik ritkán alkalmazott szakasza szerint az ügyészséggel egyezkedve úszott meg több gátlástalan csalást egy zalai férfi.

Mindent bevallott, a bűntársait is megnevezte, és visszafizette a kicsalt milliókat. Felfüggesztett büntetést kapott, pedig a férfi és bűntársai több mint 16 milliót csaltak ki három áldozattól álminisztert, álhivatalnokot és álbehajtót játszva. A Kékfény riportja.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Sóki Tamás)

A csalók egyik áldozata egy német volt rendőr, aki már évek óta Zala megyében élt feleségével. Németországban korábban gyakran járta a vidéket fémdetektorával, régi pénzeket gyűjtött, de volt, hogy órát, láncot, medált emelt ki a földből. Magyarországon ez a tevékenység tilos. Ezt használta ki a Zala megyei cigány vajdaként ismert férfi, aki társaival együtt meglátta az üzleti lehetőséget a volt rendőr hobbijában.

A zalai férfi minisztériumi szóvivőnek adta ki magát,

és már az első beszélgetésen alaposan kikérdezte a német nyugdíjast. Gyorsan kiderült, hogy mi a hobbija, és arra panaszkodott, hogy ezt nem lehet Magyarországon folytatni. A zalai férfi előadta, hogy kiváló kapcsolatai vannak, és a befolyásos ismerősei hivatalos hobbirégész-engedélyt is el tudnak intézni.

Hamarosan egy előkelő szállodába hívta a német férfit, ahol egy „miniszterrel” hozta össze. Legalábbis az áldozatnak így mutatták be. A volt rendőr és a párja aztán Budapesten, a Kossuth téren találkozott a csalókkal. Akármerre néztek, komoly hivatali épületeket láttak, a csalók ugyanis több kapura minisztérium feliratot tettek ki.

Folytatódott a színjáték

A valóságosnak tűnő díszletek közt folytatódott a színjáték. A minisztert játszó statiszta hatalmát fitogtatva intézkedett a kedvükért. A német férfinak „csak akkor és csak neked” alapon hatmillió forintnak megfelelő euróért kínálták a hamis engedélyt.

A „csak neked” szófordulat tipikus beetetési módszer a csalók körében – fogalmazott Komóczi Mihály igazságügyi pszichológus. Elmondta, az énközpontú és nárcisztikus hajlamainkra játszik rá a szlogen, amellyel elhisszük, hogy ügyesebbek és okosabbak vagyunk mindenkinél, és jókor vagyunk jó helyen. Megjegyezte, a csalók nagy manipulátorok, akik jól feltérképezik az áldozatuk vágyait, és azt ígérik, teljesítik azokat.

Ennyi pénzért a volt rendőr régészeti iskolát is végezhetett volna,

amihez tankönyvet, sőt, német nyelvű tolmácsot is biztosítottak volna neki. A tandíjat egy belvárosi épületben fizette be. A szemfényvesztés ezúttal is tökéletes volt: a hivatalosnak tűnő papírok, a pecsét és az elegánsan megjelenő üzletkötő elvakította az áldozatot. A megvezetett pár azt sem találta gyanúsnak, hogy a „miniszter” készíti el az okmányokhoz szükséges igazolványképeket.

A volt rendőr elégedetten fizetett. Később azonban az álszóvivő és az álminiszter fenyegetni kezdte, hogy nagy baj lesz, ha nem fizet újabb milliókat. A férfi Németországba menekült, aztán feljelentést tett a rendőrségen.

Másokat is átvertek

Kállai Csaba, a cigány vajdaként ismert férfi volt az egyik főnök a bandában. Kállait és egyik társát korábban már kétszer is elítélték sikkasztásért. Az egyik ítélet szerint három alvajdát vert át a két férfi. Kállaiék keresték meg őket, hogy vállalják el a vajdaságot. Mindent megígértek nekik, minisztériumi, hivatali kapcsolatokat, támogatásokról beszéltek, és, hogy munkát kapnak még az állástalan romák is. A három áldozat összesen 16 millió forintot fizetett a ceremóniára, ami ennek a tizedébe sem került.

Ez jogilag sikkasztásnak minősült. Kállai Csaba akkor megúszta a börtönt, aztán később elkövetett egy garázdaságot is, amiért szintén csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ahogy letelt a próbaideje, három hónapra rá ismét akcióba lendült az önjelölt fővajda. A hobbirégészen kívül

két másik áldozattól is kicsalt 5-5 millió forintot.

Kállai Csaba valahonnan megtudta, hogy egy ceglédi orvosnak több millióval tartoznak az adósai. Megkereste a doktort, és előadta, hogy van egy behajtó cége, ami majd megoldja a problémát. Egy férfi és női társa ezek után eljátszották, hogy ők az egyik adós rokonai, és azt ígérték az orvosnak, hogy havonta törleszteni fognak. Kállai Csaba ez után jelentkezett a sikerdíjáért, a doktor átadott neki ötmillió forintot.

A csalók ugyanennyiért vertek át egy másik férfit is, akit komoly lovas terápiás pályázatokkal és sokmilliós üzletekkel hitegettek. Abból sem lett semmi, de a férfi legalább visszakapta a pénzét, ahogy a német hobbirégész is.

Megegyezett az ügyészséggel

Mindkettőjüknek a zalai vajda fizetett, az alku alapján már nem vádlott, mert megegyezett az ügyészséggel. Az új büntetőeljárási törvény lehetővé teszi az alkukat.

A bírósági eljárás előtt a csaló ügyvédje megkereste az ügyészséget, hogy ügyfele hajlandó beismerni mindent, sőt, a társai ellen is kész vallani. Cserébe megúszta felfüggesztettel, nem kerül börtönbe a csalásokért, zsarolási kísérletért, amiért akár nyolc évre is elítélhették volna. Az egyetlen továbbra is tagadó vádlott ellen sem kér az ügyész börtönbüntetést. A vádindítvány ellene nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetés.

Kékfény, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work