Image default
Külföld

Az SZBU keresi az ukrán-orosz fogolycsere során elengedett donyecki szakadárt

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) körözést adott ki Volodimir Cemah donyecki szakadár ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt a 2014-ben Kelet-Ukrajnában lezuhant malajziai repülőgép lelövéséhez

– jelentette kedden az UNIAN ukrán hírügynökség a belügyminisztérium honlapján közzétett információra hivatkozva.

Az SZBU a férfit a körözés alapján szeptember 23-tól tekinti eltűnt személynek. Hivatalosan azzal gyanúsítják, hogy terrorcsoport tagjaként emberek halálát okozó terrorcselekményt követett el. A körözést azon a címen adták ki ellene,hogy rejtőzködik az igazságszolgáltatás elől.

Cemahot Kijev a szeptember 7-én végrehajtott nagyszabású ukrán–orosz fogolycsere keretében adta ki Oroszországnak Moszkva kérésére. Később kiderült, hogy a férfi visszatért a szakadár Donyecki Népköztársaságba.

Hollandia több ízben fordult Kijevhez, hogy ne engedje Cemahot Oroszországba utazni, mert szökése veszélybe sodorhatja az MH17-es járat ügyében zajló vizsgálatot, és nyomozói még ki szeretnék hallgatni. Kijev azonban közölte, hogy Cemah elengedéséhez Moszkva ragaszkodik, ha ezt a feltételt nem teljesítik, azzal meghiúsulhat az egész fogolycsere, amelynek keretében visszanyerte szabadságát többek mellett Oleh Szencov ukrán filmrendező és a 24 haditengerész is, akiket a tavaly novemberi fekete-tengeri incidens során ejtettek foglyul.

A holland ügyészség már szeptember 7-én kérelmezte Moszkvától Cemah előzetes letartóztatását és kiadatását. Szeptember 11-én Hollandia Cemahot kulcsfontosságú tanúról gyanúsítottá minősítette át a maláj gép katasztrófája ügyében folyó vizsgálatban. Ő irányította a Hollandiából Malajziába tartó MH17-es járat lezuhanásakor a donyecki szakadárok légvédelmi dandárját a katasztrófa térségében. A férfit június végén fogták el Donyeck megye szakadár ellenőrzés alatti részében, és a fogolycseréig ukrán őrizetben volt.

A Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító repülőgépét 2014 nyarán lőtték le egy Buk típusú légvédelmi rakétával a háború sújtotta Kelet-Ukrajna felett, a fedélzeten lévő mind a 298 ember meghalt, köztük 196 holland állampolgár.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Létrejöhet-e egy nemzetközi koalíció az Iszlám Állam ellen?

info

Nógrádi: Kurz közeledni fog a V4-ekhez (+videó)

Géza

Három embert vettek őrizetbe a kölni molesztálásokkal kapcsolatban

Edit