6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóAz RTL Klub Bűnös lelkek című bűnügyi riportmagazinja felelevenítette a brutális móri...

Az RTL Klub Bűnös lelkek című bűnügyi riportmagazinja felelevenítette a brutális móri mészárlást – Ez derült ki az egyik gyilkosról

Mór — Eddig soha nem látott felvételeket mutat be ma este az RTL Klub Bűnös lelkek című bűnügyi riportmagazinja a nyolc emberéletet követelő móri mészárlásról.

A műsorban látható, amint az elkövetők egyike, Nagy László lakásában sorra kerülnek elő a mészárláshoz használt eszközök. A filmben megszólalnak az áldozatok hozzátartozói, akiknek még 18 év után sem enyhül a fájdalma, az ügyben érintett nyomozók, szakértők és a másik elkövető, Weiszdorn Róbert is.

Mint ismeretes, 2002-ben két fegyveres rontott be a móri Erste Bankba, majd hidegvérrel lelőtte a bent tartózkodó nyolc embert. Öt év után derült ki, hogy az addigi gyanúsítottaknak, Kaiser Edének és társának ehhez a bűncselekményhez semmi közük. A valódi elkövetőket azt követően kapták el, hogy egy amatőr hadtörténész egy erdőben megtalálta a vérengzéshez használt fegyver bizonyos részeit, s ekkor került képbe Nagy László és Weiszdorn.

Kapcsolódó:

Megdöbbentő részletek: így fogták el a brutális móri gyilkosság elkövetőit

A móri gyilkossági ügyben a rendőrséget nyomra vezető védett tanú, Szebenyi István könyvében kitálalt a felderítés részleteiről. Elárulta, hogy hosszú idő után hogyan álltak össze a részletek, illetve hogyan bukkant rá a móri bankrablás közben használt fegyverekre.

Magyarország egyik legszörnyűbb vérengzését követte el Nagy László és Weiszdorn Róbert, akik 2002 májusában brutális gyilkosságok során kiraboltak egy bankfiókot. A fegyveres támadás során mindenkit gondolkodás nélkül megöltek, akiket a környéken találtak, majd 7 millió forint kíséretében távoztak. Hosszú évekig nem bukott le a 8 ember halálát kioltó páros, s már azt hihették, megússzák a büntetést – pláne, mivel két másik férfit gyanúsított a rendőrség a bankrablással –, ám 2006-ban Szebenyi Istvánnak köszönhetően váratlan fordulatot vett az ügy: sikerült megtalálni a bankbeli mészárlás tényleges elkövetőit.

Szebenyi, illetve az NN5 fedőnevű védett tanú segítsége nélkül talán még ma sem lennének meg a perdöntő bizonyítékok.

Szebenyi István Corpus delicti, avagy én voltam a „móri ügy” kulcsa című könyvében írta meg gyilkossági ügy kapcsán tett különös felfedezések történetét.

Szebenyi István és barátai véletlenszerűen bukkantak rá a gyilkossági ügyben használt fegyverekre és bizonyítékokra egy Tarján közeli erdőben. A bizonyítékokat sikerült azonosítani a rendőrségnek, ami alapján kiderült, hogy az erdőben talált fegyvereknek közük van a móri gyilkossághoz és a veszprémi postásgyilkossághoz is.

A rajtuk talált DNS megegyezett a másik két bűncselekmény helyszínén rögzített nyomokkal, ám nem tudtak vele mit kezdeni, mert nem volt a nyilvántartásban. Az elkövető büntetlen előéletű volt

– nyilatkozta Szebenyi a Ripostnak.

Ezután kapcsolódott be az ügybe az NN5 elnevezésű védett tanú, aki – miután egy riportban látta, hogy hol találták meg a fegyvereket – jelentkezett a rendőrségen. A tanút ugyanis megkereste egy ismerőse, hogy kölcsön adná-e egyik barátjának a fémdetektorát. Azonban nem akarta odaadni egy idegennek a drága tárgyat, ezért ő is elkísérte az erdőbe. Az ismeretlen férfi egy Skoda autóval érkezett meg érte, majd az erdő felé hajtottak. Amíg a férfi az erdőben keresgélt, ő az autóban várta, s miután az egy teli táskával visszaérkezett a járműhöz, kifizette a védett tanúnak az ígért összeget, aki ezek után el is feledkezett a történtekről, egészen addig, amíg meg nem látta a Szebenyi István által talált fegyvereket – ekkor állt össze a fejében a kép.

A tettes nevét ugyan nem tudta megmondani, de emlékezett a rendszámra részleteire és az autó színére, amivel az erdőbe utaztak, sőt, még telefonszámokat is vissza tudta keresni telefonjában.

Ezekkel a nyomokkal a kezükben a rendőrség könnyen a nyomára bukkant a két elkövetőnek, így és hamarosan elfogták Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet.

Szebenyi István és a védett tanú által jelentett váratlan észvételek egyaránt előrelendítették az ügy nyomozását, ám a bíróság csak a védett tanúnak ítélte meg a jelentős összegű, 25 millió forint értékű nyomravezetői díjat, amiért Szebenyi István továbbra is neheztel, mert úgy érzi, sokat segített a nyomozás során, ezért az Európai Bírósághoz fordult az ügyben.

„Nagy László egy elég magas intelligenciahányadossal rendelkező személy volt. Egy borzasztó manipulatív ember. Az egész élete erről szólt. Manipulálta a környezetét, a feleségét és minket, a rendőrséget is próbálta manipulálni… Azt például többször kérdezte tőlünk, hogy mikor láthatja a móri helyszínről készült szemlefotókat. Szerette volna ezt megtekinteni, újra átélni az eseményeket. Narcisztikus volt. Mindig öntelt mosoly volt az arcán” – emlékezett vissza Ronyecz Csaba főnyomozó. Nagy még a tárgyalás előtt öngyilkos lett, társa a börtönben lelkésznek tanult.

blikk, ripost, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work