7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságAz OTP és a Richter erősödése segítette a BUX emelkedését

Az OTP és a Richter erősödése segítette a BUX emelkedését

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 461,20 pontos, 1,24 százalékos emelkedéssel, 37 751,85 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest. Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, az európai tőzsdék döntően pluszban zártak, a befektetők a főbb makrogazdasági adatokra figyelnek, illetve a közelgő gyorsjelentési szezonra várnak.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a spanyol tőzsde kivételt jelent, a katalán népszavazással kapcsolatos események nyugtalanítják a piaci szereplőket.

A szakértő hangsúlyozta, a kedvező európai piaci hangulatban a magyar tőzsde is jól teljesített, főként az OTP és a Richter árfolyamának emelkedése húzta a hazai részvényindexet.
 

A Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3010 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 1,77 százalékkal 10 070 forintra nőtt, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,63 százalékkal 483 forintra emelkedett, forgalma 288,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 118 forinttal, 1,80 százalékkal 6668 forintra nőtt, a részvények forgalma 836,4 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3058,32 ponton zárt hétfőn, ez 41,20 pontos, 1,37 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Forrás: vg

Képek: Portfolio, maiarfolyam

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work