Főoldal » Az ötös lottó ötmilliárdos nyereményéből sem vehető meg bármelyik autó + nyerőszámok és nyeremények – videók
Életmód hírek

Az ötös lottó ötmilliárdos nyereményéből sem vehető meg bármelyik autó + nyerőszámok és nyeremények – videók

Nem volt nyertes játékos 34 hete, Magyarország legnépszerűbb számsorsjátékán immár ötmilliárd forint feletti a várható főnyeremény, amely az ötös lottó történetének most már az első legnagyobbja.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Balaton József)

Ötmilliárdos főnyereményt eddig mindössze két alkalommal, 2003-ban – 5,092 milliárd forint – és 2015-ben – 5,049 milliárd forint – lehetett nyerni az ötös lottón,

E héten megdőlt az abszolút rekord!

A magyar lottó történetének eddigi öt legnagyobb nyereménye így alakult:

 

Év Nyeremény
1. 2020 5,252 milliárd forint
2. 2003 5,092 milliárd forint
3. 2015 5,049 milliárd forint
4. 2019 4,194 milliárd forint
5. 2010 3,177 milliárd forint

Az eddigi két legnagyobb nyereményt éppen a halmozódás 37. hetében vitték el. Ehhez még négy hétig kellene tartson a „nyeretlenségi sorozat”.

„Az ötös lottó klasszikus számsorsjáték, amelynek főnyereménye idén januártól a játékosok által megvett szelvények számától is függ. Nem meglepő tehát, hogy ilyen gyors ütemben halmozódik a jackpot, hiszen csak a múlt héten több mint 5,4 millió szelvényt töltöttek ki a lelkes játékosok” – mondta a hirado.hu-nak Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing-kommunikációs igazgatója.

Az átlag 3,3 millió játékos hetente – tette hozzá. Amennyiben 12 hónap halmozódás után sincs telitalálatos szelvény, úgy a teljes összeg kisorsolásra kerül a játékosok között. Mindez a nyár folyamán valósulhat meg.

2020-ban a hatos lottó sorsolása is átkerült a Duna Televízió csatornájára. A műsor változatlanul vasárnap 16 órai kezdettel, 5 perces időtartamban kerül adásba, a megszokott három házigazda, Marczali László, Virág Anita és Czeisz Juliette vezetésével.

Ugyanez igaz abban az esetben is, ha a győztes nem jelentkezik a rendelkezésére álló 90 napon belül. Kérdésünkre válaszolva Bánhegyi Zsófia azt mondta, előfordult már, hogy nem jelentkezett a győztes, de ennek okáról nem tudni.

„A nyertes az úgynevezett nagynyertes-vonalon, kétlépcsős azonosítást követően jelentkezhet a fődíjáért egy feddhetetlen munkatársnál. A pénzt banki átutalással forint- vagy euróalapú bankszámlán kapja meg a nyertes játékos. A nyertesek általában keveset árulnak el magukról. Legtöbbször a településtípusról adnak információt, ahol játszottak, illetve motivációjukat árulják el, és azt, hogy hozzávetőlegesen milyen célra használják fel majd a megnyert összeget” – fogalmazott Bánhegyi.

A személyes találkozó alkalmával a játékosnál kell lennie a nyertes szelvénynek és az átvételi elismervénynek is.

Érdemes tehát játszani és figyelemmel kísérni a szombati sorsolást, hiszen igazán nagy nyeremény vár a játékosokra, a megújult SzerencseSzombat műsorában pedig az e heti fellépő a Paso, azaz a Pannonia Allstars Ska Orchestra.

Kétéves rekordot döntött a megújult SzerencseSzombat nézettsége

A 2020 elején megújult SzerencseSzombat – amely a Duna Televízión debütált – kétéves nézettségi rekordot döntött meg a hetedik adáshéten.

A lottóshow február 15-i műsora átlagosan 391 593 nézőt – egy műsor vagy idősáv nézőinek egy percre jutó átlagos száma – vonzott, ami 7 százalékos növekedés az előző heti eredményhez képest, és közel 16 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál. Az új rekord 24 ezer fővel több mint a hatodik héten és 54 ezer fővel több az előző év azonos időszakához képest.

A teljes lakosság körében is jelentősen nőtt a SzerencseSzombat elérése.

Február 15-én 714 ezer főt – azon nézők száma, akik legalább egy percig nézték az adott műsort – ért el a lottóshow, ami 12 százalékos (79 ezer fős) növekedés az előző heti eredményhez képest, 18 százalékkal (111 ezer fővel) magasabb az előző év azonos időszakánál és 39 százalékkal (200 ezer fővel) több, mint a teljes előző évi átlag.

A világ legdrágább autójára nem elég az ötmilliárd

A világ legdrágább autójának kiáltották ki a Bugatti La Voiture Noire-t, vagyis a fekete autót a The Star beszámolója szerint. A 16,1 millió dolláros – körülbelül 5,025 milliárd forintos – autóból egyetlenegy készült Jean Bugatti tiszteletére, ráadásul már el is kelt. A Bloomberg szerint a korábbi Volkswagen-vezérigazgató, Ferdinand Piech vette meg.

Nem kell azonban elkeserednünk, friss lottógyőztesként ekkora összegből több mint 60 darab Ferrari 458 Specialét vehetnénk, a használtautó-piacon találni belőle 240 ezer euró körüli áron.

Luca Cordero di Montezemolo, a Ferrari egykori elnöke és Sergio Marchionne, a Fiat-Chrysler ügyvezető igazgatója a Ferrari 458 Speciale bemutatóján (Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon)

Az elektromos autók szerelmesei pedig 300 darab Tesla Model 3-ra tehetnének szert. Természetesen egyik választás sem lenne észszerű, ez csupán spekuláció.

Személyiségromboló hatása is lehet egy lottónyeremény utáni sokknak

Az M1 által korábban megkérdezett pénzügyi tanácsadó szerint érdemes szakember segítségét kérni egy ilyen jelentős összeg befektetése előtt. Trencsán Erika hangsúlyozta: ha a nyertes nem tud megfelelően bánni a pénzzel, akkor jó eséllyel átélheti, hogy a nyereménye könnyen jött, könnyen ment.

A befektetésnél csak a nyeremény tényének feldolgozása lehet nehezebb. Makai Gábor szakpszichológus véleménye szerint sokszor azt gondolják a nyertesek, hogy bármit megtehetnek, ennek pedig személyiségromboló hatása lehet.

 

„Alapvetően az első reakció a sokk, hiszen a tudat fel sem fogja, hogy mivel jár mindez. Egyszerre jelen lehet a boldogság, az örömérzet, a szabadság megélése és a kockázat is. A hirtelen jött változás képes fellazítani a nyertesek értékrendjét, vagy akár szélsőséges esetben megmérgezheti kapcsolatait” – mondta.

„A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, szenvedélybetegség kialakulásához vezethet!” – figyelmeztet a zrt. a honlapján, amelyet fontos kiemelni. Ha úgy érezzük, hogy segítségre van szükségünk, az oldal alján közzétett linken keresztül kaphatunk információt.

A legnagyobb nyertesek veszíthetik a legtöbbet

Nem ritka tehát, hogy néhány évvel egy felfoghatatlan nagyságú nyeremény kézhezvétele után a győztes szegényebb, mint a főnyeremény előtt.

Az ilyen esetekből szedett össze 20-at a Business Insider. Közülük is a „legnagyobb vesztes” a 114 millió dolláros – jelenlegi árfolyam hozzávetőleg 35,6 milliárd forint – adózás utáni nyereményét az utolsó pennyig elvesztő Andrew Jackson Whittaker.

Whittakert rablások és egy kaszinóper tette tönkre álomszerű nyereménye után, amellyel egy amerikai lottó, a Powerball sorsolásáról távozott 2002-ben. A nyugat-virginiai építőipari vállalkozónak ekkor volt utoljára szerencséje.

Állítólag négy éven belül mindenét elvesztette.

Ezután tolvajok fosztották meg 545 000 dollártól, amelyet a férfi 2003-ban az autójában hagyott. Egy évvel később ugyanígy vesztett el 200 000 dollárt. Később a Caesar Atlantic City kaszinó perelte be, mivel szerintük Whittaker 1,5 millió dolláros csalást hajtott végre a játéktermükben.

Az ötös lottó 34. heti nyerőszámai és nyereményei:

 

Nyerőszámok: 16, 31, 58, 75, 77

Nyeremények:

4 találatos szelvény – 35 db – nettó nyereményük: 2.496.635.- Ft;

3 találatos szelvény – 3839 db – nettó nyereményük: 23.670.- Ft;

2 találatos szelvény – 115117 db – nettó nyereményük: 2.095.- Ft;

Címlapkép: Hirmagazin.eu

hirado, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Kapcsolat a szőlő és a rákos megbetegedések között

Mazsi

Ettől a 7 kérdéstől kapnak sikítófrászt a magyar feleségek

Mazsi

Emiatt veszekednek legtöbbet a magyar párok

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------