17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekIdőjárásAz ország nagy részén kedden erős szél várható

Az ország nagy részén kedden erős szél várható

A sok eső miatt már nem, de a viharos szél miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a szél miatti figyelmeztetést.

Azt írták: a kedd hajnali óráktól a délutáni, esti órákig északkeleten, illetve az Alföldön alakulhat ki néhol viharos széllökés északi, északkeleti irányból. A Dunántúlon – elsősorban annak nyugati felében – előreláthatólag kedd estig lehetnek helyenként viharos széllökések.

Az előrejelzés szerint délkeleten lesz eleinte sok a felhő, ott reggel még kisebb eső is előfordulhat, de napközben már nem valószínű csapadék; hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-10 Celsius-fok között alakul, a szélcsendes, gyengén felhős tájakon lesz hidegebb. A nappali maximumok 10-15 fok között alakulnak.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work