7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldAz orosz légierő az Iszlám Állam elleni célzott csapásokat hajt végre

Az orosz légierő az Iszlám Állam elleni célzott csapásokat hajt végre

forrás: MTI

Az orosz légierő Szíriában pontosan célzott csapásokat hajt végre, amelyek csak az Iszlám Állam (IÁ) szervezetének állásai ellen irányulnak – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután amerikai kollégájával, John Kerryvel tárgyalt New Yorkban.

Az orosz diplomácia vezetője szerint előre, nyíltan megmondták – Vlagyimir Putyin elnök nem is egyszer -, hogy a szíriai vezetés kérésére „kizárólag az Iszlám Állam és más hasonló terrorista csoportok elleni harcot” segítik. Ha az Egyesült Államok részéről olyan aggodalmak vannak, hogy „a célpontok esetleg nem ezek voltak … akkor ezt nyilván bizonyítani tudják” – tette hozzá.

New York, USA, 30 September 2015. EPA/JUSTIN LANESzergej Lavrov – EPA/JUSTIN LANE

Lavrov ugyanakkor kifejtette, hogy Moszkvának is vannak aggodalmai az Egyesült Államok vezette katonai koalíció szíriai légicsapásaival kapcsolatban. Mégpedig az, hogy John Kerry szerint az ENSZ Alapokmányának 51. cikke alapján hajtják végre támadásaikat, holott ez a cikk kizárólag az olyan esetekre vonatkozik – hangsúlyozta -, amikor egy adott állam kéri, hogy védjék meg. „Ilyen kérést Szíria a koalícióhoz nem intézett, Oroszországhoz viszont igen.”

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai üléséről távozóban mindkét külügyminiszter megerősítette: megállapodásra jutottak, hogy a lehető leghamarabb találkozót szerveznek katonáik között annak érdekében, hogy „elkerüljenek minden incidenst” a Szíria légterében egymástól függetlenül tevékenykedő harci gépeik között.

Josh Earnest fehér házi szóvivő szerdán – az első orosz légicsapásokat követően – szintén hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak és Oroszországnak fel kell oldania a szíriai műveleteik közötti konfliktust. Az elnöki szóvivő ugyanakkor hozzátette, hogy „az amerikai katonai vezetők máris kapcsolatba léptek orosz partnereikkel, hogy megszervezzék a szükséges megbeszéléseket”.

Az orosz légierő gépei szerdán az ország középső részén fekvő Homsz és Hama tartományban hajtották végre első szíriai bevetéseiket, néhány órával az után, hogy az orosz felsőház szerdán felhatalmazást adott Vlagyimir Putyin elnöknek a légierő szíriai bevetésére.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint húsz felszállást hajtottak végre, „nyolc, az Iszlám Államhoz tartozó célpontra” mérve csapást, köztük a dzsihadista terrorszervezet egy hegyvidéki parancsnoki posztja ellen, amelyet teljesen leromboltak.

A tárca közzétett egy 46 másodperces videofelvételt is, amelyen tucatnyi földi célpont látszik, amint éppen találat éri őket. Igor Konasenkov, a védelmi minisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy a csapásokat alapos felderítést követően hajtották végre, s a kiválasztott célpontok közelében nem voltak polgári létesítmények.

Valíd Moallem szíriai külügyminiszter szerdán a Biztonsági Tanács ülésén országa szuverenitása elleni agressziónak és a nemzetközi jog durva megsértésének nevezte a Szíriában végrehajtott francia és brit csapásokat, és üdvözölte a Szíriai konfliktus kapcsán Oroszország által beterjesztett terrorizmusellenes határozattervezetet.

Az orosz diplomácia vezetőjének elmondása szerint a tervezet azt célozza, hogy „összehangolják minden olyan erő tevékenységét, amely az Iszlám Állammal és más terrorista csoportokkal szállnak szembe”.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work